Konyha szonáta

Állapot

Ez a blog egy önvallomás. Vallomás magamról, a konyhámon keresztül… Szonátákra bontva…

Szonáta az étkekről amiket szeretek, azokról akiknek főzök, amiket Ők szeretnek, a saját szimfóniám részecskéiről:)

Az vagy, amit megeszel… – tartja a mondás. Az is Te vagy, amit és ahogy megfőzöl… – mondom én.

Pici gyerekkorom óta a konyhában sürgölődök. Sosem tanultam, csak figyeltem. Volt egy falusi és egy városi nagymamám, volt sok-sok utazásom… Itt idővel minden megjelenik. Imádott nagyanyáim receptjei épp úgy helyet kapnak majd, mint a nagy csavargások során ízlelt és megtanult vagy csak éppen leutánozni próbált ételek… Beszélgetések, életérzések, melyek ízekben jelennek meg.

“Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék! Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. Nincs tragikusabb, mint az olyan ember élete, aki megálmodott valamit, de aki állandóan csak vágyakozik, reménykedik, és sosem ad lehetőséget az álmának, hogy megvalósuljon. Egy pislogó álmot dajkál, de nem tesz semmit, hogy a parázs lángra lobbanjon.” -Richard M. DeVos

És még egy számomra nagyon kedves idézet:

„A magyar történelemben még igen nagy művelődéstörténeti terület hever kiaknázatlanul, márpedig népünk múltjának teljes és tökéletes megismerése megmunkálásuk nélkül hiányos. Ilyen terület, más egyebek között, a magyarság konyhája, étkezésének elemei, főzési babonái, valamint asztali szokásai. A tudomány ezen rögös területének művelése elméleti célunk: felkutatni és egybegyűjteni a magyarság ősi életéből máig a napi és az úri étkezés módját, tartalmát, köznapi és ünnepi asztali szokásait, nemkülönben a magyar főzés módjait és készségeit, tárgyi emlékeit. Sok ilyen egyes adat található a történeti és irodalmi közleményekben, de ezek a legtöbb esetben elhanyagolt, hiányos és felületes rövid feljegyzések, pedig fentiek népi jellemünknek színes és jellegzetes elemei. Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is.” – Gundel Károly

Ha kérdésed, kérésed van felém, bátran keress meg, szívesen segítek:

info@eletinfo.hu

 

Pin It