Fekete rózsa

Fekete rózsa

Lúdláb tortát készültem sütni a hétvégére, gondoltam Márton napi édességnek keresve sem találnék jobbat. Csupa csoki, meggy, krémes és édes…

Tudjátok mitől lúdláb a lúdláb? Egyszer valahol azt olvastam, hogy a régi szép időkben amikor a tojások sárgája még olyan igazán sárga volt és ettől a piskóták szinte aranylottak, szóval akkoriban még sárga volt a piskóta benne, ettől olyan volt, mint a lúdnak a lába… De miért bont lúd? 🙂 Nos, nem tudom ez a történet igaz-e vagy sem, ha igaz, akkor biztos besarazódott a lúdnak a lába ezért lett csokis a piskóta, vagy csak el akarták dugni az ügyes cukrászok a kevésbé sárga piskótát, de a lényeg, hogy a csokis piskóta nálam nagyon nyerő ehhez a csupa csoki édességhez.

Szóval lúdláb torta… hát addig tervezgettem, amíg szépen elszaladt a szombatom, este pedig más programunk volt, így csak vasárnap reggel jutottam a sütéshez, amiből délre nem lesz lúdláb torta, hiszen a magas krémnek kell az az éjszaka a hűtőben, vagy legalábbis ajánlott. De annyira rá voltam kattanva a jófajta csokis krémre, valamint a meggy is kiolvadva várta a felhasználást, hogy ki kellett találnom valami gyors utánzatot.
Így születtek meg a fekete rózsák, csupa csoki, csupa krém jó sok meggyel, csokival a tetején. Ez a krém megállta volna a helyét a tortában is, így gyors, hamis lúdláb is készíthető belőle.

Hozzávalók:
Piskótához: 3 tojás, 3 ek cukor, 3 ek, liszt, 1 ek cukrozatlan kakaó
Krém: 1 cs Gála étcsokis pudingpor, 2 dl tej, 2 dl tejszín
Máz: 3 ek víz, 3 ek cukor, 3 ek cukrozatlan kakaópor, 8 dkg vaj
30 dkg kimagozott fagyasztott meggy (vagy befőtt)

A piskótát a hagyományos módon kikeverem, habbá verem a tojásfehérjét, bele kanalanként a cukor, aztán a sárgája, aztán a liszt, végül a kakaó. Majd a hatos linzerforma sütőben elosztottam a tésztát és előmelegített 160 fokos sütőben, kb 20 perc alatt megsült. Ugye ezek viszonylag pici formák, ráadásul alig félcentis kis piskótalapok lettek, így gyorsan sült. Amíg hűlt a tészta, kikevertem a krémet. Nemes egyszerűséggel összeöntöttem a hozzávalókat és először kis fokozaton néhány percig, majd a legmagasabb fokozatán a habverőnek kemény krémmé vertem. Rögtön habzsákba töltöttem (egy keveset meghagyva a tálban és beraktam kb 20 percre a hűtőbe.
A kimaradt krémmel megkentem a lapocskákat és sűrűn kiraktam a lecsepegtetett meggyel:

Fekete rózsaA habzsákból körkörösen sima csőrrel nyomtam rá több rétegben a krémet. Szerencsémre a terv bevált, vaj nélkül is jó tartású, sűrű krémet kaptam. Krémmel együtt ment a hűtőbe, kb 1 órát pihent, szilárdult, addig elkészült a máz. Amihez a cukrot, vizet, kakót összefőztem, amikor már gyöngyözött, akkor lekapcsoltam a tűzhelyet és belekevertem a vajat. Hagytam alaposan meghűlni, de időnként meg kell keverni, hogy ne a lábaskában szilárduljon meg. Utána megcsurgattam vele rózsáimat. Ez az arány nem egy sűrű mázt ad, hanem egy picit folyósabbat. le is csurgott rendesen, amiért először mérges voltam, aztán rájöttem, hogy úgyis egyesével tálalom, tehát rajtatok kívül más nem látja 🙂 Viszont a piskóta alulról is beszívta a csokit, így még finomabb lett, nekem pedig végre volt valami öröm a mosogatásban, ki lehetett nyalakodni a tálból előtte a fincsi csokit 🙂

Fekete rózsaTálalás előtt még 1 jó órát volt a hűtőben, de szép magasan megállt a krém, és a pikáns savanykás meggyel nagyon jól harmonizált a sok finom étcsoki!

Fekete rózsaBár a képek nem adják vissza az ízét, de aki szereti ezt a nagyon csokis ízvilágot, mindenképpen próbálja kis, ha gyorsan enne valami finomat!

Fekete rózsa

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?