Mézeskalács ház

Mézeskalács ház

Készült már Nálatok mézeskalács házikó? Vagy bármilyen térbeli szerkezet mézeskalácsból? Nálam még sosem… Valahogy mindig elmaradt, túl macerásnak tűnt… Pedig ha tudtam volna…

Hát persze, hogy belevágtam… Úgy éltem meg, mint nagy kalandot, nem lehet, hogy ne sikerüljön 🙂 Persze, persze voltak kétségeim, mert hihetetlen, hogy azt a nehéznek tűnő tésztát majd pont az a vékony cukormáz vagy -szirup tartja egyben. Főleg ha ráteszem a tetőt… sőt én még egy kis gyümölcsben is gondolkoztam a tetőre… De annyira özönlöttek rám a fotók az interneten, ráadásul az időm most szinte korlátlan (valami jó is van a munkanélküliségben 🙂 ), szóval úgy döntöttem, most vagy soha!

Jó szokásomhoz képest elkezdtem bolyongani a neten végig olvasva sok-sok leírást, receptet. Végül kettőt emelnék ki, ebben találtam a legtöbb és legpontosabb segítséget egy házépítésre vágyó, kezdő vasorrú részére: alaprajz és ötletek, valamint a nagyon pontosan leírt recept (ezúton is köszönet érte), valamint nagyon hasznos tanácsok.
Nos, miután így kiokosodtam, gondoltam most már profi házépítő vagyok, belevetettem magam. A tészta receptem a sok olvasgatás hatására a következő képen alakult:

Hozzávalók: 1 kg liszt, 15 dkg porcukor , 5 dkg keményítő, 50 gr szódabikarbóna, 1 cs mézeskalács fűszerkeverék (én gyártottam magamnak: 2,5 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg, 1,5 mokkáskanál őrölt gyömbér), fél kg vegyes virágméz
12 dkg Rama (én vajat használtam), 2db tojás, kb. 1/2 dl langyos víz

A száraz hozzávalókat összekevertem, a mézet a vajjal összemelegítettem, aztán liszt keverékhez adtam, bele a tojásokat és kondi terem helyett aznapi edzés gyanánt alaposan begyúrtam a tésztát. Ha közben néhányszor lábujjhegyre állunk viszonylag szabályos ritmusban, akkor tényleg megvan ezzel a művelettel a napi edzés, úgyhogy dupla haszon. Mindig mondtam, hogy a konyha a legtutibb hely a világon 🙂
Mindezt este csináltam, alaposan befóliázva eltettem a tésztát a spájzba, reggelre kipihentem magam és kezdtem újra az egészet, csak ekkor már kisebb adagokban. Vagyis öklömnyi gombócokat csíptem ki a tésztából, ezt átgyúrtam, a kéz melegtől nyújtható állagú lesz, így szépen ki tudtam szabni a házat. Előmelegített sütőben 160 fokon 5-10 perc alatt megsülnek a darabok. A ház szabásánál ismét volt egy tapasztalatom, nem tudom mindenkinél így van e, de leírom, hátha:
Mézeskalács házAmikor a tésztát kinyújtottam a megadott 3-4 milliméter vastagságúra, ráfektettem a sablont, körbevágtam, aztán pár perc múlva azt láttam, hogy a sablon bizony nagyobb, mint a kivágott forma… Ezek után, ugyan több idő néhány perccel, de kissé vékonyabbra nyújtottam a tésztát, majd hagytam pár percig, hadd alakuljon kedvére és utána vágtam körbe… A másik, hogy hogy a fenyőim, angyalkáim kis dundusok lettek sütés közben… oké, oké magam sem vagyok cérna gizella, szeretem is a Rubens-i műveket, no de ez azért mégis túlzás 🙂 Ritától kértem tanácsot, aki azt mondta, még vékonyabbra nyújtsam ezeket a formákat, akkor egyenletesebb felszínt kapok, no ezt majd még kipróbálom! Egyébként Nála is érdemes körülnézni, nagyon szépeket alkot mézeskalácsból, arról nem is beszélve, ha kérdésed van Ő is szívesen segít (remélem ezért nem kapok a fejemre, hogy rászabadítom az én kedves olvasóim is, de hát nekem ez a tapasztalatom 🙂 – ez a blog pedig arról szól, hogy a tapasztalataim megosztom Veletek 😀 Rita, ezúton is köszönet!)

A házikó így nézett ki félkészen, még tető nélkül, ezen is látszik, hogy itt még kicsit hordó alakú a tészta dundisága miatt, de ez mondjuk “eldekorálható” 🙂

Mézeskalács házMind a ragasztáshoz, mind a rajzolgatáshoz a következőt használtam: 20 dkg porcukor alaposan kikeverve 1 tojás fehérjével és egy mokkáskanál ecettel. Ez nagyon bejött, nem szárad ki felhasználás közben, nem folyik, tehát tuti anyag, rajzbéli képességeimnek viszont vannak határai 🙂 De majd fejlesztem… Mire a 4. házat befejeztem (sajnos arról pont nem készült fotó), már majdnem egyenes vonalakat is képes voltam húzni 🙂
Egyébként a rajzoláshoz zacskóba töltöttem a mázat, pici lyukat szúrtam rá és azzal ügyeskedtem fel az anyagot…

Egyébként a mézeskalács tészta nagyon finom, azonnal fogyasztható, sok fenyőm áldozatul is esett a folyamatos kóstolgatásnak. No de karácsonykor ezek a fenyők fogyjanak inkább, ne az erdő fái…

A végeredmény tekintetében azt gondolom első építésnek, annyira nem volt rossz, talán Jancsi és Juliska csak betérne ha erre járna:

Mézeskalács házAz asztali dekoráció ilyen lett:

Mézeskalács házMég vár rám egy mézeskalács ház elkészítése és a karácsonyfára a függők is hátra vannak, lesz min gyakorolnom 🙂 De nagyon jó időtöltés, így szívből ajánlom, aki eddig tologatta, hogy “ááá, ez nem nekem való”, mindenképpen vágjon bele… Hiszem, hogy nem a tökéletes vonalak, hanem az elkészült munka adta öröm, az alkotásunk sikere! ( a tökéletes vonalak pedig jönnek maguktól egy idő után, ha mégsem, akkor nézegetem mások szépségeit és jó szívvel kínálgatom az én kis kesze-kuszáimat 🙂 )

Mézeskalács ház

Pin It

Vélemény, hozzászólás?