Szeretem a napsütéses reggeleket, akkor is ha hideg van kint, akkor is, ha fagyos odakint a világ, de néhány perc napsütés már elég ahhoz, hogy jó kedvem legyen, szépnek lássam az amúgy szürkének ígérkező hétköznapokat…

és inspirál is a napsütés, hiszen két napja készülök megírni ezt a bejegyzést, aztán valahogy mindig csak a fejemben maradtak a gondolatok. Ma reggel ezek a gyönyörű napsugarak kicsalogatják őket. Hiába no, szeretem az Életet, az élő természetet, ezek alapját nálam a Nap képviseli, minden más ha süt, ha bemosolyog reggel az ablakomon.

Január 1-jén hajnalban kezdtek megfogalmazódni bennem a gondolatok, hogy összefoglalom mi is történt az elmúlt pár hónapban. Olvastam sokaknál összefoglalót, jókat és nagyon jókat, én úgy érzem a bloggal kapcsolatban az idén még nagyképűség lenne külön összefoglalást készíteni, hiszen az elmúlt néhány hónap sokkal inkább szólt a tanulásról, a mikéntekről és hogyanokról, mint a klasszikus blog írásról. Magam sem nevezném blogernek, ahogy a blogot is inkább csak blogocskának titulálom 🙂 Majd szép lassan együtt felnövünk a feladathoz, aztán jókat mosolygunk a kezdeti bukdácsolásokon, az időnként szedett-vedett fotókon, a hasra-eséseken, fenékre huppanásokon. Bízom benne azok az olvasók, akik a kezdetektől velem vannak, kitartanak mellettem és örömmel nézik majd az eltalált hangokat a szonátákban, avagy a kibontakozó ízeket a tányérokon.
Az elmúlt néhány hónapban (2012. augusztus végén indult útjára a blog) kaptam dicsérő szavakat (nagyon inspiráló, köszönöm!), építő jellegű kritikát (ezt is nagyon köszönöm, sokszor jó, a külső visszajelzés!), és néhány inkább lehúzó, kritizáló mondatot is, miszerint, idézem az egyiket: “annyi nagyszerű blog van, ez minek?” és egy másikat: “lehet, hogy tudsz főzni, de azt bárki tud, egy blogba nem ilyen fotók és leírások kellenek!”
Nos kedves Ismeretlen kritizálóm, ez a blog azért született meg, mert önző vagyok, és szeretném megörökíteni magamnak, a barátaimnak az általam álmodott szonátákat a konyhámból. Bár játszom ütőshangszeren (konkrétan kongán), de az egy más világ, az én szonátáim az edénycsörgésből, fakanál koppanásból születnek, ezekbe a hangokba tudok ízeket álmodni, ezeket a hangokat, ízélményekké varázsolva tudok adni valamit a külvilágnak magamból. nekem ez a célom ezzel a bloggal. Valamint az, hogy aki kíváncsi rám megismerjen. Igen, ezért egy picit mindig több van belőlem egy-egy receptben, mint a száraz tények. De szerencsére minden számítógépen van gördítő sáv, vagy billentyű, így ez kihagyható, nem kötelező elolvasni. és igen, önző vagyok, azért csinálom, mert nagyon sokat kaptam azóta, hogy csinálom… Kedves szavakat, ismerősöket, követőket, barátokat… Valamint élményeket! Sok-sok oldalt fedeztem fel, ahol élmény olvasni, képet nézegetni, ihletet meríteni.
Ó, igen képek!
Hát nem vagyok fotós 🙂 Igyekszem olyan képeket készíteni, amik tükrözik a valóságot, kérdezek, olvasok róla, talán fejlődök is, de az én kis kompakt gépemmel, azért csodákra nem számíthatok… Tudom, hogy vannak akik nagyon profik, vagy lehetőségük van profi fotóssal, nagyon jó géppel, jó körülmények között fotózni. Imádom a képeiket, csodálattal nézegetem őket, szeretem az ilyen profi fotókat! De nekem ez nem megy. Az én képeimet fogadjátok el olyannak, amilyenek… Néha kicsit színhibásak az adott körülmények miatt, néha kicsit félre exponáltak, időnként sem a hely, sem az idő nem alkalmas a fotózásra, de azért szeretném ha lenne fogalmatok, hogy fog kinézni az étel. Azért ez mégsem egy száraz, szöveges szakácskönyv.
Igen és itt is jön a napsütés. Ma például lehetne ebben a gyönyörű napsütésben szép képeket készíteni. De ma nem főzök 🙂 Ma Nektek írok, aztán meg szaladgálok a városban.

Igen, mert még mindig nem dolgozom. Kisebb, nagyobb kitérőkkel a munkanélküliek világát gyarapítom már második éve. Ezért is készült a blog, mert önző vagyok. Mert így legalább amik ezzel foglalkozom hasznosnak érzem magam.
Mert ez vezetett el oda, hogy induljak a tortámmal egy versenyen. Emlékeztek még a piskótatekercs tortára ? Az Új Tündérkert Étterem receptversenyén a szakmai zsűri díját nyerte el. A másik tortám a csupa csokis gluténmentes torta pedig második helyezett lett egy versenyen, erről itt olvashat, aki még nem olvasta. Ez volt az a verseny, ahol történt valami. Megkérdezte a zsűri egyik tagja, aki cukrász iskolában tanít, hogy nem szeretnék e cukrász lenni… Az első gondolatom az volt, hogy öreg vagyok én már ehhez. Ma pedig ott tartok, hogy beadtam a jelentkezési lapom. Hogy lesz e belőlem cukrász még nem tudom… majd beszámolok róla Nektek! 🙂

Én ezekkel a gondolatokkal zárom az ó évet és köszöntöm az újat!
Köszöntöm az újat és köszöntelek Téged is Kedves Olvasó!
Nagyon örülök, hogy velem tartotok ezen az úton. Én továbbra is hozom a recepteket, ízekbe gondolt szonátákat a konyhámból. Ti pedig süssetek, főzzetek nagy nagy örömmel, szívvel, lélekkel, ahogy én tálalok Nektek! 🙂
Továbbra is jó szívvel fogadok minden hozzászólást, kritikát, véleményt, javaslatot!
Egy javaslatom nekem is van az új évre, ha van egy kis időd nézd meg ezt a filmet:
Julie&Julia
Fotók forrása: fotolia.com