Narancsos sajttorta papayával

Narancsos sajttorta papayával

Nem tudom ki hogy van vele, engem mindig izgattak ezek a sajttorták, mint ahogy általában minden ami sajtos… Ifjonc koromban utazásaim során többször láttam, a kávézók sütis pultjairól csábítóan mosolyogtak rám  különböző cheesecake-kek, de valahogy nem kötöttünk közelebbi barátságot.

Aztán sok évvel ezelőtt Párizsban ettem először. Igen szoros barátságot kötöttünk első ízlelésre 🙂 No, de Franciaország egyébként is egy nagy gasztro kaland volt számomra, míg élek nem feledem és nagyon vágyom vissza… Talán majd egyszer erről is mesélek Nektek.

Fentiek után gondolom senki nem csodálkozik, hogy amikor Rubinnál megláttam a Krémsajtos lepényét úgy december elején, azóta bizony egyfolytában készültem elkészíteni. Ma úgy gondoltam eljött az ideje, megcsinálom. Ezt a tervemet csak a hűtőm/kamrám tartalma írta felül… Úgyhogy a Krémsajtos lepény még várat picit magára, most narancsos sajttorta lett a végeredmény 🙂

Narancsos sajttorta papayávalHozzávalók: 50 dkg natúr krémsajt (én a házi krémsajtomat használtam, a leírt adag 49 dkg krémsajtot eredményez jó esetben), 15 dkg nádcukor, 2 cs vaníliás cukor, 6 tojás, 1 narancs leve és lereszelt héja, 15 dkg liszt, 2 dl habtejszín, 5 dkg szárított papaya felkockázva

A tojásokat kikeverem a krémsajttal és a cukrokkal, majd belereszelem a narancs héját és bele csavarom a levét. Keverés közben adagolom bele a lisztet, végül a tejszínt. A papaya darabokat kanállal keverem a masszához. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem, egy szilikonos vagy kivajazott tortaformában. 5 perc után lejjebb veszem a sütőt 160 fokra és 30 percig sütöm.
Aki az édesebb ízeket kedveli, porcukorral szórva is tálalhatja, nekem ez a natúr tálalás jobban tetszik…

Narancsos sajttorta papayávalLesz még sajttorta, és hamarosan eljön a krémsajtos lepény ideje is, majd felkészülök 🙂

Narancsos sajttorta papayával

 

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?