Sonkás medvehagymás bucik

Sonkás medvehagymás bucik

Piknikre készülünk, igazából már a jó idő beállta óta, de ugye akinek kertje van az nem mindig ér rá csak úgy elindulni valahova. Arról nem is beszélve, ahányszor ránk tört az indulhatnék, soha nem volt semmi “piknikre való” itthon…

No, most akkor gyorsan megterveztem, tegnap mindent megfőztem és ma csak a bucikat kellett összeraknom. Már meg is sültek, amíg hűlnek picit én írok, aztán irány a világ 🙂

 

Sonkás medvehagymás bucikAzért választottam ezt a bucit, mert már önmagában is elég laktató, hát még egy kis sült oldalassal és zöldséggel mellé. Nem is húzom az időt, jöjjön a recept, majd a piknik kosárról is beszámolok 🙂

Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt, félfehér liszt (amennyit a végén még felvesz), 1/2 kg burgonya (hámozatlanul mérve), 1 tojás, 20 dkg sonka, 5 dkg vaj, 2,5 dkg élesztő, 2 dl tej, 1 kávéskanál só, medvehagyma (8-10 levél)

A tejet meglangyosítottam, és felfuttattam benne az élesztőt. A krumplit megfőztem sós vízben, majd a vajjal, sóval összetörtem és összekevertem a tönköly liszttel, ezután adtam hozzá az élesztős tejet, a tojást, majd annyi lisztet a félfehérből, hogy egy lágy, de kezelhető, a tál falától elváló tésztát kapjak. 30 percet kelesztettem, ekkor már szépen pöffeszkedett a tészta, kiborítottam egy lisztezett felületre, néhány gyors mozdulattal kinyújtottam és rászórtam az aprított sonkát, medvehagymát, majd feltekertem, mint egy tekercset, aztán a tekercset is feltekertem egy nagy gömbbé 🙂 Újabb 20 percet pihent a kelesztőtálban, aztán kézzel hosszúkássá formáztam és 60 részre osztva megformáztam a bucikat belőle. Ezek a sütőlemezen pihentek, amíg a sütő felmelegedett 220 fokra (az aljában egy tepsiben 2 dl vízzel), és már toltam is befele a sütőbe őket.
10 perc után lejjebb vettem 190 fokra és kb 25 percet sültek még így.

Sonkás medvehagymás bucik

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?