Spárgás hal tutaj

Spárgás hal tutaj

Csajos napot tartottunk Édsanyával, amit ezzel a remek halas menüvel koronáztunk meg. Mivel Párom nem eszi vagy csak különleges esetekben a halat, így mi bizony felfaltuk az egészet legnagyobb megelégedésünkre 🙂

Édsanyánál két hete festettük a konyhát, amit szerintem nem kell magyaráznom mekkora felfordulással jár egy kis lakásban. Konyha, kamra kiürítése, aztán festés, aztán takarítás, aztán visszapakolás… Eljátszottunk vele több, mint egy hetet, bár az oroszlánrészét Édsanya végezte. Pénteken volt az első reggel, hogy megelégedve konstatálta, végre vége. “tudod, most ennék egy jó rántott csirkét” – volt az első gondolata, amit aztán meghökkenésemet látva gyorsan el is vetett, hiszen ha valamivel, akkor nem olajszaggal kéne felavatni az új konyhát 🙂
Megbeszéltük, hogy elmegyünk csavargunk egyet, aztán ha hazajöttünk eszünk inkább egy finom halat, Párom úgyis később jön… Kellőképp meggyőző voltam, és már tervem is volt arra hogy mi legyen az a gyorsan elkészülő hal, amit éhesen hazatérve elkészítek.

A fagyasztóban volt tengeri hal filé, azt kivettem kiolvadni, egy csomag leveles tésztával egyetemben.

Édsanyával imádunk csavarogni, csak sajnos egyre kevesebbet bír menni, de azért szuper délelőttünk volt, sétával, egy finom jegeskávéval, és sok nevetéssel, poénkodással.
No, de jöjjön a recept, amit hazatérve gyorsan összevarázsoltam. A tutaj elnevezés csak a tészta formájából adódik, lehetne ez lepény is, de nekem az jutott készítés közben eszembe, hogy ha egyszer hajótörést szenvednék és egy tutajon hánykolódnék a tengeren, de össze tudnám szedegetni a hajó roncsok közül a maradék konzerveket, biztos, hogy hal és spárga konzervekre vadásznék… Elég morbid gondolataim támadnak főzés közben, ugye? 😀 Ja, és leginkább abszolút irreálisak, mivel tenger közelében sem vagyunk 😛

Spárgás hal tutaj

Hozzávalók: 40 dkg tengeri hal filé, 1 cs leveles tészta, 15-20 szál zöld spárga, 5 dkg vaj, 5 dkg gorgonzola sajt, kb. 3 dl tej, 1 púpos evőkanál graham liszt, só, durvára tört bors, szerecsendió

A halat alaposan megsóztam, borsoztam és magára hagytam amíg a többi hozzávalót elkészítettem. A leveles tésztát kinyújtottam és félbevágtam, majd mind a négy szélét duplán visszahajtottam, így készültek a tutajok.

Spárgás hal tutajKövetkező lépésben elkészítettem egy sűrű besamelmártást, amihez a vajat felolvasztottam, rászórtam a lisztet és apránként adagolva hozzá a tejet felfőztem. Amikor kész volt a mártás, belekevertem a feldarabolt gorgonzolát, hagytam, hogy felolvadjon és csak utána sóztam, hiszen a sajt elég sós, majd pici szerecsendiót reszeltem még bele.
Ezzel a mártással megtöltöttem a tutajokat, majd ráfektetettem a hal szeleteket és a megtisztított spárgát. Előmelegített sütőben, 170 fokon kb 30-35 perc alatt készre sült.

Spárgás hal tutajGyors és nagyon bőséges ebéd volt, még két a csavargásban megfáradt és megéhezett vándornak is 🙂 Tálaláskor pici citromot facsartunk rá.

Spárgás hal tutaj

Pin It

Vélemény, hozzászólás?