A kelt tészták iránti szerelmem valószínűleg Nagymamámtól ered. Vidéken komoly hagyománya volt a buktáknak, kalácsoknak, szerintem oly sok módon készítették nagyanyáink, hogy azt már feldolgozni sem tudjuk 🙂 Sajnos ezekből a finomságokból nagyon kevés recept maradt rám…

mivel ezeket nem írta le Nagymama, hiszen a “kezében volt”, no meg persze a szívében, hiszen a kelt tészta egyik legnagyobb titka a szeretet, amivel készül. Nekem pedig maradtak az íz emlékek 🙂

Egy ilyen emlékem van egy nagyon finom túrós kalácsról, amit most megpróbáltam elkészíteni. Nagymamám túrós kalácsa napokig friss és puha volt, persze ha maradt belőle napokig… Nála mazsolával készült, és határozottan emlékszem a tésztában is megbújó túró-göböcskékre 🙂
Hogy az én kalácsom hány napig lenne friss arról nem tudok nyilatkozni, mert a két duci kalács bizony másfél napa alatt eltűnt, de a kísérletet sikeresnek nyilvánítom, hiszen 3-4 szelet kivételével Párom tüntette el az egész mennyiséget 🙂
Sőt, amikor elkészült, még a munkát is hajlandó volt kicsit abbahagyni (ezt még az ebédért sem teszi meg, ha éppen valamivel foglalatoskodik máskor), a langyos kalács kóstolásának kedvéért 🙂 Íme a bizonyíték:

Hozzávalók:
Tészta: 50 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 1 tasak szárított élesztő, 2 dl tej, csipet só, 6 dkg cukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, 25 dkg túró, 5 dkg vaj, 1 tojás sárgája a lekenéshez
Töltelék: 25 dkg túró, 1,5 dl tejföl, 2 evőkanál dara, reszelt narancshéj, 2 evőkanál vaníliás cukor, 5 dkg cukor és a két tojás fehérje habnak felverve
Fenti cukor mennyiségekkel nem lesz túl édes! A töltelékben ízlés szerint nyugodtan lehet több cukrot tenni

A lisztet átszitáltam, a langyos tejben felfuttattam az élesztőt kevés cukorral. A túrót robotgéppel kikevertem a többi cukorral, vaníliás cukorral, tojássárgájával, puha vajjal. Hozzáadtam a liszthez, majd a felfutott élesztős tejet is és alaposan kidolgoztam. A túró állaga, víztartalma eltérő lehet, így ha ragad, akkor még kevés lisztet nyugodtan lehet bele tenni, de az is előfordulhat, hogy nagyon száraz a túró, akkor kanálka tej kerülhet még bele. A lényeg, hogy egy rugalmas, az edény falához és a kezünkhöz nem tapadó tésztát kapjunk. A tésztát 40 percig kelesztettem meleg helyen, közben kikevertem a tölteléket.

A töltelékhez a túrót a cukrokat, a tejfölt elkevertem és adtam hozzá 2 evőkanál teljes kiőrlésű tönköly darát. Így hagytam sorsára arra a 40 percre, amíg a tészta kelt, ez elég ahhoz, hogy a dara is megszívja magát. A tojásfehérjét közvetlen a betöltés előtt vertem fel kemény habnak és lazán beleforgattam a túróba.

Amikor a tészta megkelt, két részre vettem és lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtottam először az egyiket, ezt megkentem a fele túróval és megszórtam mazsolával

a rövidebb széleit behajtva feltekertem, mint a rétest és sütőpapírral bélalt tepsibe tettem.
Aztán a másik gömböccel ugyanígy jártam el, csak itt a túró csoki szórást kapott

A tapsit úgy választottam ki, hogy éppen elférjen benne a két kalács, szeretnek összesimulni sülés közben és így nem terül el széltében, szerintem kevésbé reped is ebben a formában.

Letakarva pihentek még egy 20 percet, aztán lekentem tojássárgájával a tetejüket és 200 fokra előmelegített sütőbe tettem, amit azonnal le is vettem 170 fokra. Nagyjából 60 percig sült, de ezt sütője is válogatja.

Addig hagytam a tepsiben, amíg kéz-melegre hűlt, ekkor kivettem és rácson hűtöttem langyosra. Csak amikor meghűlt, akkor választottam szét őket!

A sok-sok mazsola alig fért a kalácsba, de a csokis is nagyon finom volt mind langyosan, mind hidegen 🙂

Hát valami ilyesmivel indította útjára a méhekkel épp vándorló, költöző Nagyapámat is Nagymamám 🙂