Gyors túrós pogácsa

túrós pogácsa

Gyors túrós pogácsa, lassan készülő bejegyzés… Egy hete sütöttem ezt tényleg egyszerűen elkészíthető pogácsát és eldugtam belőle 4-5 darabot egy fém dobozba, hogy kipróbáljam, tényleg napok múlva is puha-e…

Mivel sokszor merül fel, hogy jaj csak pár falatot ennék vacsorára vagy reggelire, vagy épp csak úgy jó lenne egy-egy falatka, így régóta keresem azt a pogácsát, ami két – három napnál tovább bírja, kiadós és finom. Mohánál akadtam rá erre a pogácsára, az Ő leírásának megfelelően készült, annyi különbséggel, hogy én lusta asszony módjára egész éjszakára a hűtőben hagytam a tésztát és reggel vettem csak elő, viszont akkor már nem volt más dolgom, mint nyújtani, szaggatni, sütni így tényleg gyorsan megvolt. Gabojszánál egy még egyszerűbb változata van ennek a poginak, legközelebb úgy is kipróbálom 🙂
Az adagon gondolkodóba estem, kicsit soknak tűnt  100 körüli darabszám, de nem bántam meg, kevesebbnek neki sem érdemes állni 🙂

Gyors túrós pogácsaHozzávalók: 60 dkg liszt, 50 dkg túró, 40 dkg vaj (olvasztva, de nem melegen), 2 tojás, 7 g szárított élesztő, 1 dl tej, 3 dkg só, 1 mokkáskanál cukor
a kenéshez: 1 tojás, 1 evőkanál tejföllel kikeverve, magok a tetejére

Az élesztőt elkevertem a langyos, cukros tejben és 10 percre sorsára hagyom. Addig átszitáltam a lisztet, áttörtem a túrót, és felolvasztottam a vajat.
Aztán mindent bepakoltam a dagasztóba és hagytam, hogy a gép tegye a dolgát 🙂 Ha száraz a túró, lehet hogy kell bele egy pici tej még, nekem elég volt az 1 dl. Egy kicsit ragacsos állagú lesz a tészta, de az egészet bepakoltam egy folpackba és ment a hűtőbe éjszakára. H nem egész éjszakára tesszük hűtőbe, akkor legalább egy órára kell betenni.
Reggel bőven lisztezett felületre borítottam, kinyújtottam kb egy cm vastagra, megkentem a tejföllel kikevert tojás egy részével és feltekertem, mint a bejglit. Aztán újra liszteztem és kinyújtottam bő két cm vastagra és kiszaggattam. A maradékot, összegyúrtam, újra nyújtottam és szaggattam, amíg a tészta el nem fogyott. A tetejét minden pogácsának lekentem a tejfölös tojással és megszórtam magkeverékkel. 200 fokra előmelegítettem a sütőt, majd visszavettem 190-re és így sütöttem, amíg szép pirosak lettek.

Gyors túrós pogácsaSzép rétegesek, borulósak és nagyon finomak 🙂

túrós pogácsa

Pin It

Vélemény, hozzászólás?