Hókiflit szerintem vagy 20 éve nem ettem… Nagyim sokszor sütött, aztán valahogy feledésbe merült. Most előkerestem a receptjét és egy kedves emlékkel együtt átadom Nektek 🙂
Annyi különböző hókifli jött velem szemben az elmúlt napokban, hogy gondoltam előkeres Nagyiét. A recepttel együtt az emlékeimből is előkerült néhány…
A karácsonyra való készülődés akkor volt az igazi, amikor gyerekként ott sertepertélhettem az otthonkája körül. Csepp kis konyhája volt, inkább főzőfülke, víz sem volt benne, a fürdőből vittük a vizet, valamint oda vittük a koszos edényt is. Hát ez bizony én kukta feladatom volt és meg kell mondjam nagyon úúúútáltam, mert mindig lemaradtam közben valamiről. Így volt ez a hókifli tésztájának gyúrása közben is, láttam beletett valamit, de nem tudtam mit. Kérdeztem, az volt a válasz, nem érdekes… már hogy ne lenne érdekes, beletetted, mi volt az… Ekkor cinkosan rám kacsintott és megesketett, hogy Cserteg néninek nem árulom el. Ő volt a szomszéd néni, Nagyimhoz hasonlóan isteni dolgokat sütött, de örökké “versenyben” álltak 🙂 Miért nem mondhatom el?
Mert mindig mondja, hogy nem tud rájönni, mitől vaníliásabb és finomabb az én hókiflim az övénél – felelte erre Nagyim. Nem mondtam el… pedig Cserteg néni még kólát is ígért, ami ritka kincs volt nálunk 🙂
Nektek most elárulom, hiszen már nincs miért titkot őriznem… Legyen ez az én karácsonyi ajándékom a Nagyitól!
Hozzávalók: 15 dkg darált dió, 25 dkg liszt, 22 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 1/3 rúd vanília kikapart magja, pici reszelt citromhéj, pontosan két húzásnyi a reszelőn 🙂
A hempergetéshez vaníliás cukor és porcukor fele-fele arányban
Mint később kiderült a titok egy részét sejtette a szomszédasszony, rutinos volt ő a sütő körül, de Nagyim még a vanília rúd használatát is tagadta 🙂 A citromhéj viszont annyira kevéske benne, hogy ki határozottan nem érződik, csak “megbolondítja” a diót.
A hideg vajat felkockáztam apróra, beletettem a dióval elkevert lisztbe, hozzáadtam a porcukrot, a vanília kikapart magját, és a citromhéjat és gyors, határozott mozdulatokkal egynemű tésztává gyúrom.
Hát voltak kétségeim, amikor elkezdtem gyúrni, hogy lesz-e ebből tészta, de lett! 🙂 Folpackba csomagoltam és hűtőbe dugtam egy órára. Utána lecsíptem belőle egy darabkát, és mint a nudlit megsodortam a kezem között, meghajlítottam kiflire. Jó sűrűn meg lehet vele pakolni a sütőlemezt, nem nőnek, elférnek. Erre a mozdulatsorra emlékszem gyerekkoromból, hajlítgatni nem engedte, de mindig én pakoltam 🙂
175 fokra előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt világosra, készre sül, és még melegen beleforgattam a cukrok keverékébe, így hagytam kihűlni. A kihűlt kifliket fém dobozba pakoltam, egy-két nap kifejezetten kell neki hogy igazán omlós legyen, de a dobozban hetekig eláll(na) 🙂
