Csokis kalács

csokis kalács

Borongós, ködös hétvégi hajnal, jól esik ilyenkor valami hasznosat és finomat készíteni. Mondhatnám testnek-léleknek jót tesz a kalács sütés, hiszen az én lelkem felvidítja, Párom pedig örömmel fogyasztja reggelire a friss kalácsot 🙂

Kalácsot sütni jó, ráadásul bátran lehet variálni nem csak az ízekkel, de a tésztával is. Két egyforma kalács ritkán készül nálam, a mostani pl. tejhiány miatt abszolút tejszínes lett, ilyen sem volt még, de nagyon finom, ez is egy jó lehetőség 🙂 Valamikor régen azt írtam, hogy Nagyim kalácsánál jobbat el sem tudok képzelni és soha nem sütök mást… Ez mára alaposan megváltozott, bár szívemben még mindig első helyen van az Ő kalácsa 🙂

csokis kalácsHozzávalók: 4 dl habtejszín, 2 tojássárgája, 1 mokkáskanálnyi só, 4 evőkanálnyi nádcukor, 60 dkg + 3 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 3 + 3 dkg vaj, 10 dkg étcsoki, 1 tojássárgája a lekenéshez
1 dl szoba hőmérsékletű tejszínben 1 evőkanál cukorral megfuttattam az élesztőt, a 3 dkg lisztet rászórtam a tetejére és 20 percre félre tettem. A lisztet átszitáltam, belekevertem a sót, és a többi cukrot, hozzáadtam a tejszínt, a 3 dkg olvasztott vajat és a tojást, majd belekevertem az élesztős tejszínt. Alaposan kidagasztottam, majd egy órára letakarva meleg helyre tettem.
Amikor a tészta megkelt ketté vettem, ebből az adagból két kb. 30 cm kalács jön ki. Az adagokat 3 részre osztottam és egyesével vékony téglalapot nyújtottam belőlük. A lapokat megkentem olvasztott vajjal és megszórtam reszelt csokival, majd mint a rétest feltekertem és hármasával összefontam.
Most új szerzeményemben a kalácssütőben sült, így fonás után egyből abba tettem és 20 percig magára hagytam. 20 perc után lekentem tojással és a három legnagyobbra sikerült fonatot pengével bevágtam:

csokis kalácsItt még nem látszik, de sülés közben szépen megnyílt, szerintem jópofa lett 🙂
220 fokra előmelegített sütőbe tettem, 5 perc után visszavettem 190 fokra és pirosra sütöttem (kb 35 perc)

csokis kalácsReggelire vagy uzsonnára egy bögre tej vagy kakaó társaságában el sem tudok jobbet képzelni ilyen borongós napon 🙂

csokis kalács

Pin It

Vélemény, hozzászólás?