Medvehagymás, kéksajtos tészta

Medvehagymás, kéksajtos tészta

Azt már volt szerencsém megtapasztalni, hogy a kéksajt és a medvehagyma nagyon jó páros, isteni pogácsát ettem belőle, így aztán gondoltam, ha pogácsában remekelnek, akkor bizony a tésztán is harmóniába kerülhetnek….

Linda sütötte a találkozóra a kéksajtos, medvehagymás pogácsát, amibe első látásra, na jó, első harapásra beleszerettem 🙂 A pogácsát még nem sütöttem meg, de ez a tészta bizony ennek az ötletnek köszönhető.

Medvehagymás, kéksajtos tésztaHozzávalók: 1/2 kg penne tészta, 10 dkg gorgonzola sajt, 1 csokor (kb 10 dkg) medvehagyma, 2 dl tejszín, 1 dl tejföl, só, bors, szerecsendió

A tésztát lobogó forró vízben megfőztem, leszűrtem. A főzővízből kb 1 dl-t félretettem.
Összekevertem a tejszínt, a tejfölt és a kihűlt vizet, majd belemorzsoltam a gorgonzola sajtot és a csíkokra vágott medvehagymát is belekevertem. Ekkor kóstoltam, sóztam, borsoztam, pici szerecsendiót tettem bele. Összeforgattam a tésztával, majd hőállá tálba borítottam az egészet és 180 fokos sütőben addig sütöttem, míg a teteje megpirult.

Medvehagymás, kéksajtos tésztaTalán a leggyorsabban elkészíthető medvehagymás étel, de nem okozott csalódást 🙂

Medvehagymás, kéksajtos tészta

Pin It

Vélemény, hozzászólás?