Medvehagymás omlett, amúgy egészségesen :)

Medvehagymás omlett

Bár nem követünk határozottan semmilyen diétát, de igyekszünk a magunk fogalmai szerint egészségesebben élni, így csökkentjük a fehér liszt, valamint a cukor fogyasztását. Ennek jegyében született ez az akár paleonak is nevezhető medvehagymás omlett, ami roppant finomra sikeredett 🙂

Lemondani semmiről sem szeretnék, hiszen a hedonizmus igen előkelő szerepet foglal el a szótárunkban, de időnként kitekintgetek a különböző étkezési irányzatok, diéták világába és a magunk ízére formálva, ami tetszik, azt átveszem innen-onnan 🙂 Így került a konyhámba a tökmagliszt és a cocomas, ami egy jó sűrű kókusz tejszín. Más turpisság nincs is a receptben, csak a lisztet és a tejszínt cseréltem le 🙂

Medvehagymás omlettHozzávalók: 4 tojás, 3 evőkanál tökmagliszt, 1 dl cocomas, 3 evőkanál víz, 1 csokor medvehagyma (kb 15 levél), 2 vékony szelet házi sonka, kevés kókusz olaj a sütéshez, só
Ebből az adagból nekem két nagy omlett készült.

A tojást felverem, a cocomast elkevertem a vízzel és a tojáshoz adtam, aztán belekevertem a tökmaglisztet és a sót, végül az apróra vágott sonkát.
Az olajat a serpenyőben felforrósítottam és a tojásos keverék felét beleöntöttem. Alacsony hőmérsékleten, időnként a széleinek alányúlva dermedésig sütöttem. Mikor már sehol sem volt folyós, az egyik felét megszórtam a csíkokra vágott medvehagyma felével, és a másik felével az omlettnek beborítottam.

Medvehagymás omlettÁtcsúsztattam egy tányérra és félbevágva, tetejére kevés medvehagymát szórva tálaltam.

Medvehagymás omlettA tökmagliszt jellegzetes ízt ad neki, de nagyon jól harmonizál a medvehagymával, igazán megér egy kísérletet 🙂

Pin It

Vélemény, hozzászólás?