Almával borított hússzelet

Almával borított hússzelet

Egy nagyon finom ételt hozok, ám mégis nehéz szívvel írom-e sorokat. Valójában napok óta halogatom a bejegyzés megírását, mert nem is tudom, hogy kezdjem el, így belevágok a közepébe…

Gasztropajtira, egy kedves, jó humorú, segítőkész bloggertársra emlékezünk a blogkóstoló játék rendkívüli kiírásában aki itt hagyva poros földünket, ma már minden bizonnyal az angyalokat kényezteti főztjével és odafentről mosolyog ránk. Az ötlet Mártié (a Hogy meg tudjuk nézni blog tulajdonosa) volt, ezúton is köszönet érte. A kiírás szerint mostinden résztvevő Gasztropajti blogjáról főz, én ezt az almával borított sertésbordát választottam és épp csak annyira változtattam a recepten, hogy én is ehessek belőle 🙂

Almával borított hússzeletHozzávalók: 4 szelet tarja, 2 alma, só, bors, csipet füstölt őrölt paprika, csipet fahéj, citromlé ízlés szerint, érlelt cheddar sajt, kevés olaj a sütéshez.

Az almát apróra vágtam, összeforgattam kevés citromlével, fahéjjal.
A húst enyhén kiklopfoltam, sóztam, borsoztam és egy serpenyőben mindkét oldalán hirtelen lepirítottam. A serpenyőbe öntöttem kb fél deci vizet és a hús sütés után visszamaradt pörzs anyagokkal összeforgattam az almát. A hússzeleteket tepsibe tettem, megszórtam kevés füstölt paprikával és ráhalmoztam az almát, majd reszelt sajttal borítottam. A tepsit lefóliáztam és 180 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöttem.

Almával borított hússzeletÉn köret nélkül tálaltam, az alma és sajt nekünk bőségesen elegendő köret volt hozzá.

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?