
Ha valakit még nem csapott meg a grill a füstje, vagyis nem szerelmesedett bele úgy igazán a grill ételek világába, nos annak mindenképp el kell látogatnia a Visegrádi Schef Grill Akadémiára, melyet Stiller Tamás álmodott meg…
Az első szezonnyitó kurzus a saját készítésű, divatos szóval élve kézműves grill kolbászokról szólt. Még az időjárás is kegyeibe fogadta a Visegrádi Schef Grill Akadémiát ezen a februári szombaton, hiszen ragyogó napsütés fogadta az érkezőket. Fantasztikus környezet, engem a Dunakanyar mindig elvarázsol, Mátyás Király udvara pedig igazán impozáns, hacsak egy kicsit is szeretjük a meséket, nos elmondhatjuk valóban mesebeli helyen járunk 🙂
A grill kolbászok készítésével egészen az alapoktól lehetett itt megismerkedni, készült darált- és aprított marhahúsból, valamint harcsából, fűszereztük hagyományosan és kardamommal, valamint Stiller Tamás új egyedi fűszerkeverékeivel. A Chef a családban szerzője, a legapróbb kulisszatitkokba is beavatta az érdeklődőket, miért más a darált hús, mint az aprított, miért kell a belet kifújni, mielőtt megtöltjük, mit és hogy érdemes füstölni és még ezer apró titok, amire laikusként nem is gondol az ember lánya 🙂
- A fantasztikus fűszerek és füstölők
- Az előkészületek
- Miből lesz a cserebogár… akarom mondani a grill kolbász 🙂
- Ismerkedés egy különleges fűszerrel, fő szerepben a kardamom
- Kötényre fel 🙂
- Darálunk és aprítunk
- Alakul, már töltődik is 🙂
- A helyes grill használat ismertetése a füstöléshez
- Ezt azért ezzel füstöljük, mert… (válasz a kurzuson 🙂 )
- Tekeredik a kolbász…
Aprítottunk, daraboltunk, ismerkedtünk fűszerekkel technikákkal és közben igazán nemes borokat, kézműves sört, valamint Peti jóvoltából alkoholmentes koktélokat (jah kérem, aki vezető beosztásban érkezik 🙂 ) kóstolhattunk, valamint a forralt bor sem maradt el a kínálatból, ami lássuk be egy téli grillezésnek elengedhetetlen része 🙂
- Peti a mixer 🙂
- A terített asztalok már csak ránk várnak
- forralt bor
- Azt mondják a legjobb társaság a konyhában található… itt a melegedő köré gyűlt a csapat 🙂
Mire a kolbászok megfüstölődtek, majd grillen kicsit megpirultak, az egyébként egymásnak idegenként érkező vendégek is társasággá váltak és jó hangulatban ültünk le falatozni. A készítés folyamataiból mindenki mentalitásának megfelelően vette ki a részét, nekem kifejezetten tetszett, hogy semmi kényszer nincs, ha nem akarsz a nyers húshoz nyúlni, nem kell, ha bizonytalan vagy a késsel, akkor majd más aprít, te pedig reszeled a sajtot, vagy füstölöd a camambert 🙂
- Füstölt camambert
- egy kis aszalt szilva aprítás a szendvicsbe…
- Még fordítunk rajta egyet…
- Így kell helyesen elhelyezni…
- füstölődik…
- Látjátok? 🙂
- Már a grillen a saját készítésű kolbászkák
- Harcsa kolbászok
- Szendvics készítésben jók voltunk 🙂
- Szerintem Tamással bármelyik Meki alkalmazna minket 🙂
- Egy kis eperszósz is került bele…
- A mester és műve 🙂
- Grill kolbász Visegrádi Schef Grill Akadémia módra
Miért érdemes a Visegrádi Schef Grill Akadémia valamelyik kurzusára elmenni? Ha szeretsz grillezni azért, ha még nem, akkor pedig azért 🙂 Itt biztos, hogy a kezdők egy életre beleszeretnek a grillezett ételek világába, a haladók pedig olyan mesterfogásokat tanulhatnak, amikkel később bárkit lenyűgözhetnek otthon a grill mellett.
Ezen kívül egy fantasztikus helyen tölthet az ember egy napot, remek emberek és ételek társaságában.
Mi nem bántuk meg, hogy ezen a februári szombaton ezt a programot választottuk, biztos, hogy máskor is megyünk, hiszen még egy jó marha steaket, egy sertés tarját vagy akár a grill ellenségének kikiáltott csirkét is érdemes megtanulni Stiller módra elkészíteni! 🙂
A Visegrádi Schef Grill Akadémia aktuális programajánlatairól, kurzusairól itt tájékozódhattok.