Kicsit bolondosnak tűnhet a cím, de aki ismer az életből, vagy innen a blogról, tudja bolondos vagyok én magam is… De bolondozás ide vagy oda, ezt a receptet a “szükség” szülte… S hogy miért osztom meg? Mert megígértem 🙂
Tegnap kora este csengett Párom telefonja, beszél pár percet, aztán rám nekem szegezi a kérdést: -Hazafele tartanak Petiék egy sítúráról, itt jönnek el mellettünk, nem gond ha beugornak? -Dehogy gond, örülök nekik…
Alapvetően tényleg örültem rég és ritkán látott kedves ismerősök, csakhogy a sítúráról jönnek, akkor nem egy órája ültek autóba, vacsora idő van, tuti, hogy éhesek… Aha, ez nem is lenne gond, de egy hete azon vagyok, hogy végre kiürítsem a hűtőszekrényt, eltűnjön belőle mindenféle apróka maradék, valamint az év végére összevásárolt ez + az. No, ez úgy sikerült is, csakhogy most itt állok egy kis maradék kenyérrel, és egy üres hűtővel… Meg egy kis fazék bablevessel, ami ugye négy embernek és egy kiéhezett lakli kamasznak semmire sem lesz elég. Fagyasztóból olvasztgatni nincs idő, így marad a jó öreg melegszendvics, csak találjam ki mit teszek rá 🙂
Hát kérem szépen én bizony kitaláltam. Belekukkantottam a leveses fazékba és áldottam az eszem, hogy ahogy írtam is a jókai bableves receptjénél, nem kockáztam fel a füstölt húst. Gyorsan kihalásztam, de ha már a levesben adóztam horgászszenvedélyemnek, horogra, pontosabban mondva villára akasztottam úgy 10-15 karika sárgarépát, 5-6 karika fehérrépát és egy gerezd zellert. Ezeket a hússal együtt leöblítettem, majd az aprítóba tettem. Egy kevés házi májkrém megbújt még a hűtőben (ezt szántam vacsoránkra), zsírjával együtt ment ez is az aprítóba, majd követte egy lila hagyma, 1 kis doboz (175 gr) tejföl, 1 evőkanál mustár, só, bors
Az egészet alaposan összeturmixoltam, és személy szerint már ekkor elégedett voltam az eredménnyel, de gondoltam megkérdezem párom, mit szól hozzá. A válasz: – Ó, nem is tudtam, hogy van itthon melegszendvicskrém, a múltkor hogy ettem volna…
Gondoltam, ha a szakácsnak megfelel, akkor bizony a vendégeknek is jó lesz 🙂
Látjátok, még a kenyerek sem egyformák, részben a saját rozsos kenyerem, részben bolti szendvicskenyér 🙂 De ilyen kicsiségeken már nem akadunk fel, jól megpakoltam a kenyereket a krémmel, sajtot tettem a tetejére és várták a vendégeket a sütőben.
Melegszendvicset pik-nik jelleggel műanyag tányérkán szolgálunk fel az egészséges feeling kedvéért egy kis búzacsírával saláta helyett:
nem is terveztem én ezt az agymenetet megosztani itt a blogon, de távozóban a család hölgy tagja megkérdezte, hogy milyen típusú melegszendvicskrém volt az amit ettek, mert rég látta kamasz fiát ilyen jóízűen falatozni, hogy még a csíra is lecsúszott vele és bizony neki is ízlett… Kicsit hebegtem hápogtam, mondtam, hogy éhes volt ennyi sport után az a gyerek 🙂 Végül bevallottam, hogy saját kreálmány a kence. “Ó, ó, receptet kérek”, így ígértem meg, hogy felteszem a “csoda kencét” a blogra.
Hát kérem szépen, itt a recept! Remélem nem köveztek meg érte, de bizony kedves barátaink bablevesből készült a melegszendvics 🙂