Édsanyának készült ez a sütés nélküli túrótorta anyák napjára. Nagyon régi recept, még zsenge koromban Ági szomszédasszonytól tanultam, rendesen bele is került a tizenévesen elkezdett szakácskönyvembe 🙂
Természetesen úgy, hogy “Ágiféle túrótorta” 🙂 Aztán az évek alatt feledésbe merült, a napokban jutott eszembe és lázas keresésbe fogtam 🙂 Szerencsére a könyv is és a recept is megtaláltatott, úgyhogy már csak azt kellett kitalálnom, hogy varázsoljak belőle “anyák napi” tortát.
Szerencsére, ha nem is olcsón, de már lehet ízletes magyar epret venni a piacokon, így az biztos volt, hogy egy kis eper kerül bele, aztán az eper tisztogatása közben jött az ötlet, hogy ebből lesz a felírat. Mivel nem szeretem a zselés, aszpikos dolgokat, azért tortazselét is nagyon ritkán használok. Sajnos ez meg is látszik a tortán, egy rutintalan mozdulattal “elúsztattam” a betűk egy részét, így kissé bénácska lett a teteje, viszont nagyon finom a torta 🙂
Először kétségbe zuhantam, megfordult a fejemben a kukázás gondolata is, de aztán az édes csoportban a FB-on megkérdeztem a kolleginákat, hogy mi a véleményük róla, tényleg annyira szörnyű-e mint én látom, vagy azért elnézhető ez a hiba rajta. Terikét idézem a csoportból: “A lényeg a szemnek láthatatlan 🙂 Mert megkönnyezi,aki kapja :)”
És milyen igaza volt! 🙂 Pontosan, mint gyerekkoromban, lehetett bármilyen béna egy rajz, egy gyöngyfűzés, neki a legszebb volt, hiszen én csináltam 🙂
No, lássuk a tortát 🙂
Hozzávalók: 1/2 kg túró, 5 tojás sárgája, 20 dkg cukor (én nyírfacukrot használtam), 1 evőkanál vaníliás cukor (mivel én itthon készítem vanília rúddal, ezért az evőkanál, de ha boltit használ valaki, akkor 2 cs mehet bele), 6 kávéskanál zselatin, 1 dl víz, 2 dl forró tej
30 dkg eper + a tetejére díszítésnek, a tetejére két tasak tortazselé
A cukrot a tojás sárgájával alaposan kikevertem, hozzá adtam a vaníliás cukrot és a túrót és összedolgoztam az egészet, majd az apróra vágott epret is beleforgattam, óvatosan, hogy ne törjem össze. A zselatint elkevertem a vízzel, amikor már kissé megdagadt akkor ment bele a forró tej és és még forrón ment a masszába, ezt szintén kanállal dolgoztam bele, hogy az epret ne törjem össze. Kapcsos tortaformába töltöttem és a pulton hagytam teljesen kihűlni.
Addig eljátszottam a félretett eprekkel, hogy összeálljon a felírat. A tortazselét a tasakon szereplő leírásnak megfelelően elkészítettem, és egyharmad részét a tortára tettem, ezután raktam ki a feliratot, majd rákanalaztam a zselé többi részét.
4-5 órára hűtőben kell hagyni, én este csináltam meg és másnap reggelig volt a hűtőben.
Krémes állagú, de jól szeletelhető, miután levettük a keretet róla.