Ínyenc csirkemell – a konyhafőnök ajánlata

Boros István konyhafőnök

Egyszerű, de mégis különleges. Könnyen elkészíthető, de mégis mutatós. Közétkeztetésben is könnyen tálalható.

 

Hozzávalók 10 főre:
csirke mell filé 1,20kg,
Szeletelt sonka 0,50kg,
Szeletelt sajt(lehet füstölt is) 0,40kg
Parajpüré 0,45kg
Tej 0,5 l
Vaj 0,20kg
Liszt 0,25kg
só,őrölt fekete bors, zúzott fokhagyma,őrölt szerecsendió,grill fűszerkeverék(lehet saját keverék is)
A díszítéshez sárgarépa és parajlevél

A csirkemelleket felszeleteljük majd enyhén sózzuk és egy kicsit megveregetjük. Elkészítjük a besamel mártást: Vajat olvasztunk majd beletesszük a lisztet, jól elkeverjük, vigyázva arra hogy ne piruljon meg. Amikor már jól felmelegedett a liszt a vajban akkor
hozzáadjuk folyamatos kevergetés közben a forró tejet. Majd az egészet lassú tűzön simára keverjük, adunk hozzá sót, borsot, őrölt szerecsendiót. Hozzáadjuk a parajpürét  és a zúzott fokhagymát, és kihűtjük.

A csirkemelleket sózzuk, borsózzuk és forró serpenyőben kevés olajon megsütjük, majd tálcára vagy egyből tányérokra helyezzük.

A sonkából és a sajtból tekercseket készítünk 2­-3 szelet sonkát kicsit eltolva egymástól egymásra helyezünk, rátesszük a szeletelt sajtot majd szorosan feltekerjük majd a képen látható módon kettévágjuk, de szeletelhetjük is. Ráhelyezzük a húsra, parajkrémből habzsák segítségével rózsákat nyomunk rá, ez segít megtartani a tekercseket is.

Boros István konyhafőnökHa szükséges tálalás előtt az egészet átmelegítjük vigyázva arra hogy a sajt ne nagyon olvadjon meg. Díszíteni parajlevéllel (mint a képen) és faragott sárgarépával (lehet a répát vékony csíkokra is vágni és mint kis szalmakupacokat ráhelyezni).

Boros István konyhafőnökKöretként rizst vagy burgonya pürét ajánlok.

Boros István könyhafőnök

Pin It

Vélemény, hozzászólás?