Nos ez az étel tipikus példája annak, amikor kicsit “túl vásárolom” magam és fel kell dolgozni a hűtőben található zöldséget, mert muszáj 🙂 Épp annyi karfiol és épp annyi brokkoli volt itthon, hogy önállóan ne legyen elég se egy rakott karfiol, se egy rakott brokkoli elkészítéséhez…
Gondolkodtam mi készüljön, majd eszembe jutott, hogy az egyik blogkostólóra készítettem egy brokkoli és karfiol párossal készülő csirkét, (itt található), ebből kiindulva készült most ez a rakottas, ami a végeredményt tekintve ismétlésért kiált 🙂
Darált hús helyett én most a fagyasztóban lapuló kolbászhúst használtam, amit még a disznóvágás alkalmával raktam el, de darált húsból, akár egyéni fűszerezéssel is elkészíthető és szerintem nem fog csalódást okozni!
Hozzávalók: 30 dkg karfiol, 30 dkg brokkoli, 3 nagyobb burgonya, 50 dkg darált hús, 15 dkg sajt, 1 pritamin paprika, 3 dl tejből besamel mártás, só, bors, szerecsendió, szegfűbors, majoránna – Fuchs fűszer, őrölt pirospaprika, kevés zsiradék a tepsi kikenéséhez.
A karfiolt és a brokkolit forró sós vízben rózsáira szedve megfőzöm, de úgy, hogy ne legyen teljesen puha, ne essen szét.
A húst befűszerezem, részemről jó alaposan, de azt mondom, ízlés szerint, ez az étel elbírja a jó fűszeres ízvilágot, én még a már fűszerezett kolbászhúshoz is tettem egy kanálka Fuchs majorannát 🙂
Elkészítettem a besamel mártást, az itt leírtak szerint, 3 dl tejből.
A krumplit vékony szeletekre vágtam és a kikent tepsi alját beborítottam vele.
A leszűrt karfiolt elrendeztem a tepsin, meglocsoltam a besamel egy harmadával, majd beborítottam a fűszeres hússal, erre került a brokkoli. Az egészet meglocsoltam a besamell maradékával, majd sajtot reszeltem rá. A pritamin paprikát csíkokra vágva az étel tetejére rendeztem szép sorban.
Fóliával takarva ment a hideg sütőbe, amit 180 fokra állítottam, 50 perc után levettem a fóliát és addig sütöttem még, hogy a sajt rápiruljon.
Egyszerű, gyorsan elkészül és szerénység nélkül mondhatom, tökéletes fogás mondjuk egy hétvégi ebédre 🙂