Tészta fészkek

sonkás-sajtos tészta

Holnap, azaz október 31-én lesz a takarékossági világnap. Sokszor elcsodálkozom, rácsodálkozom, hogy mennyi étel megy veszendőbe. Pedig nem nagy dolog egy kis fantáziával új ételként feltalálni a tegnapi maradékot…

Fentiek szellemében most egy igazán maradék specifikus tésztát mutatok, kevés tészta és bármilyen maradék a hűtőből felhasználható hozzá, így konkrét hozzávalók nincsenek, csak a saját tapasztalatom.

Maradt előző napról egy kevés spagetti, szépen tálalni már nem tudtam volna, vacsorára sajtos spagettinek kevés, így tekergettem egy kicsit 🙂
Mindenféle kis darab sajt lakott még a hűtőben, ezeket lereszeltem, egy kis vajat olvasztottam, zöld fűszert szórtam bele (snidling, kakukkfű, szurokfű), tejjel felengedtem, beletettem a reszelt sajtot, sóval, borssal ízesítettem, de érdemes kóstolni, hiszen a sajtok jó része elég sós, így készítve egy sajtmártást.
Ebbe a mártásba beleforgattam a tésztát, majd sütőtálra kis fészkeket tekertem belőle, a fészkekbe szintén maradék 3 szelet sonkát felkockázva, ezeket a kis kockákat ültetettem és egy egy pici kocka mozzarellát.

sajtos-sonkás tésztaA sajt pirulásáig sütőbe dugtam, majd paradicsommal tálaltam. Ugye hogy egyszerű, de sok-sok apróság hasznosult, újra éledt benne 🙂

sonkás-sajtos tésztaIdőközben kitaláltam, ebbe a posztba, majd mindig teszek fel új képeket, mikor mivel készül nálunk tészta fészek, mivel a spagetti mennyiségét sosem tudom jól belőni 🙂

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?