Feketeerdő torta

feketeerdő torta

Nagyon izgalmas kihívás volt elkészíteni ezt a tortát, nekem az egyik kedvencem, de sosem szerettem benne a zselés részt, idén kifejezetten ehhez a tortához készült meggylekvár, mert szerintem így finomabb!

Ha valaki blog írásra adja a fejét, bizony van olyan helyzet, amikor el kell dönteni, hogy mi is kerülhet ki a blogra… Ennek a tortának története van, de úgy döntöttem, hogy azért mert pillanatnyilag egy rosszul sikerült fotóm van csak róla, mégsem fosztom meg az olvasóim a recepttől, ígérem, elkészítem még és lesz itt szépséges kép is róla! ÖÖÖ, hacsak akkor is fel nem falják, mire észbe kapok 🙂

Süteményt, édességet sokszor csinálok, Párom is édesszájú, de tortát jellemzően alkalmakra sütök. Gyorsan össze is hoztam a két alkalmat, családon belüli születésnap, valamint a SAD új fordulója, aminek nagyon tetszett a kiírása, egyébként is kedvelem Flóra blogját, de ez a kiírás különösen tetszett. Nem is gondolkodtam sokáig, hogy én bizony a Feketeerdőt választom, majd jól megcsinálom. Aztán teltek a napok és nem került rá sor, közben születésnapra hívtak minket, így gondoltam egy nappal a határidő előtt ennél jobb alkalom igazán nem kell!
A torta szépen rendben elkészült, nem fotóztam le, mert a külső hab réteget a helyszínen tettem rá, majd ott. Vittem a habot, a habzsákot, a biztonság kedvéért a saját kis megszokott habverőmet is, fél konyhámmal megérkeztem a helyszínre, torta befejez, ünnepelt kizárva a konyhából, majd gondoltam gyorsan megiszom az elhűlt kávém…
Hát ez volt a hibás lépés, amíg én a kávét kortyoltam, a társaságból valaki felfedezte a tortát és “ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ, mégis van torta!” csatakiáltással bevitte a nappaliba, mire beértem, már nagy kés a kézben és…. az ünnepi édességre kiéhezett család ennyit hagyott az utókornak. Szóval nem ragozom, ezt a képet sikerült mobil telefonnal elkövetnem, és valóban dilemma elé állított a dolog, hogy merjem e egyáltalán berakni a blogba, valamint elküldeni Flórának… De higgyétek el, annyira finom volt, hogy a rossz fotó miatt ki nem hagynám, hátha valaki nem tudja mit is süssön ezen a szép hosszú, ünnepi hétvégén.

Hozzávalók:
Piskóta: 8 db tojás, 8 ek cukor, 7 ek liszt, 2 ek cukrozatlan kakaópor, 5 dkg apróra vágott étcsokoládé (78%)
Alapkrém: 4 dl tej, 4 ek. liszt, 4 ek cukor
Krém: csokis: 4 ek cukrozatlan kakaópor, 12 dg vaj, 10 dkg porcukor, fehér krém: 12 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 ek rum
kb. 10 ek meggylekvár, 30 dkg lecsepegtetett magozott meggy (én cukrozatlan fagyasztott meggyet használtam) 1 db Hulala habtejszín

A piskótát a szokásos módon el készítjük, tojásokat szétválasztva én először felverem a habot, abba adagolom a cukrot folyamatos keverés mellett, majd a tojás sárgáját, végül a lisztet, kakaót, a csoki darabkákat csak lazán belekevertem. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt sült meg a 28 cm tortaformában. Teljes kihűlésig félreteszem.
Amíg a torta sül, elkészítem az alapkrémet, ehhez a hozzávalókat egy kis fazékba teszem és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzöm. Teljesen kihűtöm, időnként megkeverem közben.
Az alapkrémet kétfelé vettem, és a kétféle hozzávalóval elkészítem a két krémet, itt már csak habverővel eldolgozom a hozzávalókat, majd habzsákba töltöm őket.
A piskótát három részre vágom, majd megkentem az alsó részt a meggylekvárral, és belülről kifelé haladva köröket rajzoltam a krémmel, úgy hogy váltakozzon a fehér és a csoki krém. Elszórtam rajta a meggyszemeket, rátettem a következő piskóta lapot és megismételtem ugyanezt. a tetejét oldalát vékonyan bevontam a maradék krémmel ( a tetejére fehér került az oldalára csokis. Tálalás előtt az egészet tejszínhabbal borítottam, a habzsákkal habrózsákat nyomtam a tetejére és ezekbe meggyszemeket ültettem.

feketeerdő tortaEnnyi maradt a fotózásra… De tulajdonképpen kell ennél nagyobb dicséret? 🙂

Pin It

Vélemény, hozzászólás?