Csirkemájas kelkáposzta batyu

csirkemájas kelkáposzta

Valamikor az ősidőkben, amolyan igaz sem volt távolságban már az időben, egyszer Édsanya látott valamelyik újságban -akkor még nem volt divat a főzőműsor- valamilyen töltött kelkáposzta batyut…

Akkoriban a családunk nem sok kelkáposztát evett, hiszen felhasználási formája a főzelékre és a rakott kelre korlátozódott, később csatlakozott ezekhez a frankfurti leves, majd Édsanya révén a batyu, akkor még töltött, panírozott, azaz rántott formában.
Aztán ahogy múltak az évek, szépen elfeledkeztünk erről a formáról, mostanában viszont egyre többször készítjük, igaz nem bundázzuk, hanem kicsit egészségesebben sütőben sütjük.

Hozzávalók: 6-8 szép nagy kelkáposzta levél, 20 dkg csirkemáj, 1 lila hagyma, 1-2 szem gomba, só, bors, oregánó, 1-2 gerezd fokhagyma, zsiradék a máj sütéséhez, sajt

A kelkáposzta leveleket lobogó forró vízbe dobtam, és 3-4 percig főzöm, épp annyi ideig, hogy kicsit megpuhuljon, hogy hajtogatni lehessen. Leszűröm, lecsepegtetem.
A májat, gombát felkockázva a zsiradékon megdinsztelt hagymákra teszem, majd fűszerezem és puhára dinsztelem. A legvégén adom hozzá a sót, amikor már levettem a tűzről.
A kihűlt kelkáposztalevelekbe halmozom a tölteléket, betekerem és a végeit mint a töltött káposztánál, benyomkodom. Zsiradékkal vékonyan megkent tűzálló tálba teszem és megszórom sajttal, majd hideg sütőbe teszem, 200 fokra állítom és addig sütöm, amíg í sajt ízlés szerint megpirul.
Gyors, előre elkészíthető és nagyjából 20 perc alatt megsül.

kelkáposzta batyu

Pin It

Vélemény, hozzászólás?