Bár én nem szeretem, ehhez képest azt mondják isteni zúzapörköltet készítek 🙂 Így csak megosztom veletek is, hátha kedvet kaptok hozzá 🙂 Lassan én is barátságot kötök vele, egyelőre a megeszem, mert P. kedvence kategóriába sorolandó 🙂
Nektek is vannak olyan ételeitek, amit ugyan nem szerettek, mégis remekre szabottan sikerül mindig elkészíteni? Emlékszem gyerekkoromból, hogy Édsanya pacalpörköltje világhírű volt, baráti összejövetelekre mindig ő főzte, pedig megkóstolni sem szerette 🙂 Magával a pacallal a világból ki lehetett volna kergetni 🙂 Én a pacalt szeretem, de zúza valahogy sosem tartozott a kedvenceim közé… Ma már megeszem, főleg, hogy legalább havonta egyszer listán van nálunk, hiszen P. kedvence 🙂
Hozzávalók: 1/2 kg kacsa zúza (most épp ez, de bármelyikből jó), 2 hagyma, 2 paradicsom, 1 paprika (nálunk csípős), só, majoránna, bors, füstölt őrölt paprika (ezt mi házilag készítjük, de sima őrölt paprika is jó), 2 evőkanál libazsír
A zúzát megtisztítom, darabolom, általában négybe vágom a kacsa zúzát. A hagymát nagyon apróra vágom, esetleg késes betétű robotgéppel aprítható, ha nem megy az apróra vágás 🙂
A zsírt felolvasztom és rádobom a hagymát, lassú tűzön legalább 20 percetfedő alatt párolom. Aztán hozzáadom az apróra vágott paradicsomot és paprikát és újabb 20 perces fedő alatti párolás követezik. Ezután kerül hozzá a zúza, majd megszórom paprikával átforgatom és utána annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje. Megsózom. Fedő alatt puhára főzöm, majd ízlés szerint adok hozzá majorannát és borsot. ha szükséges fedő nélkül még beforralom, hogy ne legyen bő lére engedve a szaftja, de ez általában nem szükséges, mivel kevés vízben, sokáig fő.
Nokedlivel tálalom.
Igen, jól látjátok a terítéken, nálunk a pörkölt nokedlivel szigorúan kanállal terítve 🙂