
Hogy hol? Igen, nem elírás, sütőben készült. Oké, igényel egy kis hagyományos előkészületet, de aztán bekerül a sütőbe és néhány órára el is lehet róla feledkezni, ideális hétvégi ebéd 🙂
Hogy hol? Igen, nem elírás, sütőben készült. Oké, igényel egy kis hagyományos előkészületet, de aztán bekerül a sütőbe és néhány órára el is lehet róla feledkezni, ideális hétvégi ebéd 🙂
Bár én nem szeretem, ehhez képest azt mondják isteni zúzapörköltet készítek 🙂 Így csak megosztom veletek is, hátha kedvet kaptok hozzá 🙂 Lassan én is barátságot kötök vele, egyelőre a megeszem, mert P. kedvence kategóriába sorolandó 🙂
Ma annyira szép idő van, hogy nincs kedvem a konyhában vacakolni. Igen, még nálam is előfordul, hogy szinte semmi kedvem főzni, de enni ugye kell 🙂 Ilyenkor jön jól a fagyasztóba tárolt étel, amit vagy csak felmelegíteni kell vagy lehet belőle gyorsan valami finomat készíteni…
Nem akármilyen ajándékot kaptam karácsonyra, hanem igazi ínyencséget, néhány kiló őz húst! Gyerekkorom óta szeretem a vadhúst, ebben biztos szerepe van annak, hogy vidéken élő nagyszüleimnél rendszeresen került az asztalra….
Bálint illetve Valentin (kinek, hogy tetszik) előtt egy kis tálalási trükk… Semmi extra, nekem mégis sikerült Páromat levenni vele a lábáról 🙂
A még meg nem tojt tojásokból… Gyerekkoromban Nagymamáméknál falun az ünnepi alkalmakkor volt tyúkhúsleves, amibe belefőzték a meg nem tojt (nem tudom van e erre hivatalos név 🙂 ) tojásokat a tyúk pocakjából. Nagy öröm volt, ha volt benne annyi tojás, ahány gyerek ült az asztalnál…
Tudjátok, hogy van ilyen, hogy “francia csülök”? Hát én nem tudtam, szépen rácsodálkoztam a piacon 🙂 De pont ezért, hogy ismereteim bővítsem, gyorsan vettem is belőle és mondhatom mély barátságot kötöttünk!