Csodanap Csodaországban – pedig csak két órát autóztunk Budapestről :)

Nagyon kedves meghívást kaptunk Zalakarosról, a Hotel Aphrodite jóvoltából vendégeskedhettünk Csodaországban 🙂 Jó, van benne egy kis költői túlzás, de tényleg csodálatos hely és amin magam is meglepődtem, két óra utazással (autó) már a nyugalom varázslatos világában lehetünk

Sok-sok feladattal halmoz el minket az élet mostanában, így utazni, pihenni nem sok időnk van. A legjobbkor érkezett a Hotel Aphrodite (valamint a vele testvér hotelként működő Hotel Venus) meghívása, mely már az esemény megnevezésében is csábító volt: “Fald fel a farmot!
Ahogy letértünk az autópályáról már a virágzó repcemező is azt sugallta, itt bizony pihenés és nyugalom vár ránk…

#faldfelafarmot

#faldfelafarmotA Hotel Venust 2001-ben nyitotta meg családi vállalkozás keretein belül Dr. Virág Ernő (Zalakaros volt állatorvosa) és felesége Dr. Virágné Bálint Mária, akik a mai napig vezetik, menyükkel dr. Németh Eszterrel (aki jogi pályáját cserélte a szállodára – nem kis sikereket elkönyvelhetve magának) a ma már tulajdonképpen szálloda komplexumnak nevezhető helyet, hiszen 2011-ben csatlakozott az ekkor már 40 szobás Hotel Venushoz, a négycsillagos 30 szobás Hotel Aphrodite.
Bár ekkor még nem tudtuk, de a Szállodába lépéskor már érezhető volt a családias hangulat, mely az egész hely miliőjét belengi.
A hangulaton kívül a szálloda mottója is igen figyelem felkeltő: “saját farmunk az éléskamránk” épp ezért szólt a meghívás úgy, hogy faljuk fel a farmot. No, de hol itt a farm, mikor egy minden igényt kielégítő, megközelítőleg luxus szálloda halljában ülünk? Nemsokára megtudtuk, hiszen lovaskocsik érkeztek értünk, amikkel kisebb városnézés keretén belül elindultunk a szomszédos településre, ahol található a Garabonciás Farm, Dr. Virág Ernő álma és birodalma, ami nem kisebb dolog mellett tette le a voksát, mint egészséges élelmiszerrel ellátni a szállodát, valamint a környék lakóit.

Ahogy a képgalériában is látható, a farm hatalmas és megtalálható mindenféle állat, a csirkétől a kecskéig, birkától a mangalicáig. Nem csak állattenyésztéssel, de vágóhíddal és húsfeldolgozással is foglalkoznak, sőt saját takarmánnyal etetnek így biztosítva a valóban egészséges élelmiszert a szálloda számára.
Erről a hatalmas munkáról a doktor úr olyan szeretettel és elhivatottsággal beszélt, hogy észre sem vettük, de már órák óta a Farm poros útjait jártuk.
A látogatóknak itt valóban egész napos programra van lehetőségük, hiszen állatsimogató, lovaglási lehetőség valamint egy nagyon érdekes hely várja őket, a 2013-ban megnyitott 7 Vezér Történelmi Kalandpark.

De nem csak nézelődtünk, ha nem a szó szoros értelmében tényleg felfaltunk a farmról mindent 🙂 Kínáló tálak fogadtak minket érkezéskor, s míg házigazdánk mesélt, mi jóízűen csemegézhettünk a farmon készült szalámikból, kolbászokból, sajtokból, a helyszínen kemencében sült kenyérrel. A háttérben pedig Németh Ádám a népszerű Konyhafőnök c. műsor 2016-os nyertese már készítette elő az ebédre szóló étkeinket, melyhez a salátát, zöldségköretet, önteteket, helyben készült túró kíséretében már együtt készítettük el a farm bejárása után.

Mint a képeken látható, csattogtak bizony a fényképezőgépek, ezekre a fenséges ételekre valóban igaz a mondás: szem-szájnak ingere 🙂
A lovak becsületére váljék, hogy vissza is szállították a társaságot, szerintem nem kevés túlsúlyunk keletkezett 🙂

Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy nemcsak az egészséges életmód és étkezés hívei, de táplálékallergiások és paleo életmódot folytatók is találnak maguknak a szálloda éttermében megfelelő kínálatot, hiszen minden helyi élelmiszerről tudják, hogy miből készült, valamint a feldolgozott húsáru nem tartalmaz mesterséges dolgokat, adalékokat. A vacsora és reggeli svédasztalos rendszerben, szintén a Garabonciás Farm finomságaiból készül. Németh Ádám itt is segítségünkre volt, ő készített nekünk frissen fantasztikus roston sülteket.

Vacsora közben beszélgettünk a szálloda múltjáról, jelenéről és persze a jövőre vonatkozó tervekről is, míg közben ismét felfaltuk a farmot 🙂
A vacsorán a hangulat emeléséről a nagyradai Cezar Pincészet gondoskodott, nagyon finom borokat kóstolhattunk kínálatukból

Észrevétlen szált ránk az est, egy rövid séta az alkonyatban, majd újabb felfedezni valót találtunk, felkerestük a szálloda wellness részlegét, ahol jakuzzi, gyertyafényes éjszakai fürdőzési lehetőség, szauna várja a termálvíz szerelmeseit. A hangulatos beltéri fürdő mellett saját kinti medencéje is van a hotelnek, de ottjártunkkor ezt még kockzatos lett volna kipróbálni 🙂

Kényelmes, minden igényt kielégítő szobában töltöttük az éjszakát, ahol szokatlan nagy csend és igazi zalai csillagfényben volt részünk. Hajnalban madár dalra ébredtünk, kipihenten és éhesen 🙂
A szálloda szomszédságában helyezkedik el a méltán híres gyógyfürdő, így még 100 métert sem kell sétálni és újabb csoda vár ránk.
A fürdő nem csak gyógyvizéről lehet híres már, de magas színvonalú szolgáltatásai, élményközponttá válása valóban világszínvonalúvá tette, ahol kicsi és nagy, gyógyulni vagy épp csak felfrissülni, pihenni vágyó egyaránt megtalálja számítását.

A szállodától egy kisebb sétára található a Termál tó és Ökopark, ami Zalakaros újabb nevezetességeihez tartozik és tulajdonképpen a tó környékének szépen rendbe tett, sétautakkal, pihenési lehetőségekkel ellátott részét jelenti.

Még ezer és egy képet készítettem, de két nap valóban nagyon kevés mind bejárni, mind bemutatni ezt a csoda világot, ami egyrészről a nyugalom szigete élén persze a Hotel Aphroditével, másrészről viszont rengeteg élményt, programot nyújt a kikapcsolódásra vágyóknak.
De nem távoztunk ám üres kézzel, haza is jutott egy kis kóstoló csomag a Garabonciás Farm finomságaiból, így nem csak felfaltuk a Farmot, de egy picit (a szívünk egy szegletéért cserébe, ami örökre ott maradt) haza is hoztunk belőle…

Mi köszönjük ezt az élményt, nagyon jól éreztük magunkat! Kb, így ahogy egy kolléga a képen 🙂

Ahhoz, hogy Nektek kedves Olvasóim is hasonló fantasztikus élményben legyen részetek, játékra invitállak benneteket. a játék részleteit megtaláljátok hamarosan itt: Tepszi 🙂

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?