Medvehagymás karfiolfelfújt

Medvehagymás karfiolfelfújt

Egy újabb remek és egyszerű húsmentes fogást készítettem a minap. Egyszerűen elkészíthető, kedvünk szerint ízesíthető és az sem gond, ha húsevő is van a családban, neki köretként funkcionálhat.

Mivel én alapvetően kevés húst eszem, így nem okoz gondot a 40 napos böjti időszakban a hús elhagyása. A gondot inkább az jelenti, hogy a család többi tagja igenis hús evő, sőt én úgy hívom őket, hogy tipikus vércse alkatok, húst hússal 🙂 Így igyekszem olyan fogásokat kitalálni, főzni, ami egyszerre ellát engem főétellel, valamint a többieknek köretként tud szolgálni. Ez a karfiolfelfújt tipikusan remek erre a célra 🙂

Medvehagymás karfiolfelfújtHozzávalók: 30 dkg karfiolrózsa, 3 evőkanál liszt, 3 tojás, 3 púpos evőkanál tejföl, 1 csokor medvehagyma, só, fehér bors, szerecsendió

A karfiolrózsákat sós vízben megfőztem, lecsepegtettem és hagytam lehűlni. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből kemény habot vertem. A medvehagymát csíkokra vágtam. A rózsákat nem törtem össze, nem akartam, hogy pép legyen, csak egy tálba tettem és elkevertem a tojássárgájával, a tejföllel, liszttel és fűszerekkel, és a medvehagymával, ezalatt pont annyira megtört, ahogy szerettem volna. Végül óvatos mozdulatokkal beleforgattam a tojáshabot.

Szilikonformába öntöttem és 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütöttem, míg a teteje szépen megpirult. Ha nem szilikonban sütjük, akkor a formát érdemes kiolajozni és morzsával megszórni, hogy szépen ki lehessen borítani.

Medvehagymás karfiolfelfújtElőételnek, húsmentes gyors vacsorának, de köretnek is jó szívvel ajánlom.

Ezt a receptet viszem is gyorsan Konyhalál: Közös kedd – medvehagymás gyűjteményébe 🙂 Szemezgessetek belőle Ti is 🙂

Pin It

Vélemény, hozzászólás?