A mai hóesés és igazán téli időjárás valahogy arra késztetett, hogy ne mozduljak ki a lakásból. Ha már ki nem megyek, gondoltam, akkor sütök kenyeret, úgyis nagyon régen sütöttem utoljára…

Nem tudom ki hogy van vele, én nagyon sok kenyeret sütöttem, amikor beszereztem a kenyér sütő gépet… aztán valahogy elmúlt a varázsa, finomak és jó minőségűek voltak a benne sült kenyerek, de mégsem volt az igazi… Lehet a formájával volt bajom, lehet a héj nem jött be annyira, márpedig én mániákus kenyérhéj rajongó vagyok!
Aztán kenyérsütő szerkezet a költözés után valahogy nem költözött velünk… Már nem tudom a pontos okát, de elmaradt tőlem. Aztán egy-két év múlva úgy éreztem feltétlen szükségem van egy kenyérsütőre, így vettem egy újat… és azóta is kézzel dagasztok, valamint a sütőben jénai tálban sütöm a kenyeret 🙂 A kenyérsütő gép pedig szépen elcsomagolva pihen a spájz polcán.

Vannak dolgok, amiket jó csinálni. Nekem ilyen a dagasztás, szeretem a tésztát a kezemen, szeretem érezni ahogy alakul, ahogy a lisztes masszából lélegző tészta lesz, szeretem a zsibbasztó érzést az alkaromban, amikor a dagasztás végeztével leülök és iszom egy teát.
Amikor a kenyér a jó melegben pihen kelesztés gyanánt, mindig meglesem 🙂 Párom ha látja mindig rám szól, hogy ne csomagolgassam ki, mert megfázik a tészta, de sosem fázik meg. A tészta is tudja, hogy szeretettel nézegetem, megsimogatom a pillantásommal és mindig szép nagyra nő.
És szeretek a kelt tésztával dolgozni. Átgyúrni, pihentetni, formázni, tudni azt, hogy kenyérke születik a kezeim között. Eszembe jut Nagyapám, aki mindig azt mondta, ha kenyér van, nincs baj… és kenyér van, mert sütünk.

Szeretnék pék lenni… Jó érzés lehet tudni nap, mint nap, hogy adtam valamit az embereknek… valami fontosat.
Erről eszembe jutott, az Imrei Pékség tavalyi pályázata, melyben hajléktalanok írtak verseket, novellákat a kenyérről, a pékségről… A sok pályamű között volt egy kedvencem, Thomas Cook – Az öreg pék, érdemes elolvasni…

Szeretnék egy kemencét… és abban sütni a kenyeret. Milyen jó lenne, így szombat reggel a kemencéből kivett friss kenyérrel ébreszteni a családot.
Bár így is jó, mert mert így látom ahogy sül, érzem az illatát, jól eső érzéssel égetem meg a kezem a friss kenyérrel, mert nem bírom ki, hogy ne tapogassam meg, ne simítsam át a forró, ropogós héjat, csak azért, hogy érezzem, ezt én csináltam…
Csináltam valami hasznosat…

Aki még nem sütött kenyeret, itt az idő, kalandra fel!
Nem kell hozzá semmi, csak elhatározás. Rengeteg jó receptet talál bárki az interneten, én is hozok majd néhányat a bevált kenyérkék közül…
Most megyek kenyeret sütni… mert ami megfizethetetlen az szombat reggeli ropogós sercli… amit én készítettem 🙂