Konyakos meggy desszert, lekvárba álmodva

nyakos meggy desszert lekvár

Bár július elején a blog írásában egy kis technikai szünet állt be, júniusba és júliusban sem maradtak el a befőzések, így pótlom az érdekesebb lekvárjaim leírását, hiszen ha minden jól megy jövőre is lesz nyár 🙂

Sőt, ezzel a finomsággal a jövő nyarat sem érdemes megvárni, ha van a fagyasztóban egy kis meggy, bizony érdemes akár abból is elkészíteni 🙂

A Facebokkon zajló Befőzős kihívást rendszeres olvasóim már ismerik, az idén adott hónapban adott zöldségből vagy gyümölcsből kell eltenni valami finomságot. A júniusi hónapra a meggy és az uborka kapta a főszerepet, ebből én a meggy mellett döntöttem, hiszen nagyon szeretjük. Több minden készült belőle, de a legfinomabb ez a konyakos meggy lekvár lett, amire már csak a fotók emlékeztetnek 🙂

Konyakos meggy desszertTulajdonképpen egy bizonyos pontig úgy készül, mint a csokis meggy lekvárom, utána már csak pici igazítás és készen is van az ínycsiklandó különlegesség.

Hozzávalók: 2 kg magozott meggy, 80 dkg nádcukor, 20 dkg 70% feletti étcsokoládé, 2 dl konyak, 1 cs 3:1 zselésítő

A meggyet tisztítás után lecukrozom, megvárom amíg levet ereszt és felteszem alacsony hőfokon főni. Amikor kissé összeesett, felveszem alatta a hőmérsékletet, és kiveszek belőle tetszőleges mennyiségű meggyszemet – én 1 fél literes bögrét töltöttem meg vele. A maradék meggyet leturmixoltam, amikor forrt belekevertem a zselésítőt, hozzáadtam a lereszelt csokoládét, hozzáadtam a meggy szemeket és a konyakot, mindeközben sűrűn kevergettem, mert erősen puffogós fajta 🙂
5 perc forralás után az előre elkészített (kimosott, sterilizált) üvegekbe töltöttem és ment a száraz dunsztba.

Csoki, meggy, konyak… Kell ennél több? 🙂

Konyakos meggy desszertKonyakos meggy desszert

Pin It

Vélemény, hozzászólás?