Bodzaszörp – cukormentesen

bodzaszörp cukormentes

Minden éveben több liter bodzaszörp készül nálunk, minden évben nő a mennyiség és minden évben nagyon hamar elfogy 🙂 Az idén ráadásul nagyon egyszerre nyílik az akáccal, így el kell osztanom az üvegeket és csak reménykedek, hogy még pár napig kitartanak a virágok, hogy még egy adag készülhessen mindkettőből 🙂

Tulajdonképp az egyik legegyszerűbb szörp, az akácszörp mellett, mivel én egyformán készítem mindkettőt. Szörpök terén nem ismerek kegyelmet, cukormentesen készülnek, most már évek óta saját nevelésű steviával, de elkészíthető xilittel, eritrittel is. A cukor nélkül készült szörpnek kicsit más az állaga, de sem ízében, sem eltarthatóságában nem marad alul “cukros” társaival szemben!

Bodzaszörp cukormentes

Hozzávalók: 30 bodza virágtányér, 3 (vegyszermentes) citrom felkarikázva, 3 ágacska szárított stevia leveleivel együtt

A virágokat belepakoltam egy 4,5 literes üvegbe. Fontos, olyan helyről szedjük a virágot, ahol nincs közvetlen környezeti ártalomnak kitéve, én nem szoktam megmosni, mivel akkor a virágpor jó részét is kimosnám belőle. Hozzáadtam a felkarikázott citromot és felöntöttem vízzel. 3 napig hűs helyen tároltam, időnként megkevertem. Az üveget nem zárom le, csak gézzel vagy tüllel lekötöm.

Bodzaszörp cukormentesA harmadik napon leforráztam a steviát, és kétféle mód van a folytatásra:

1. a stevia forrázatát leszűröm és kihűtöm, majd a bodzalét is leszűrtem, a két lét összeöntöttem, tisztára mosott üvegekbe tettem és ment a hűtőbe. Így néhány hétig fogyasztható, vízzel hígítva kitűnő frissítő ital.

2. a stevia forrázatát leszűröm, a bodzalét szintén, majd összeöntöm a kettőt és felforralom. A forró szörpöt tiszta, csírátlanított üvegekbe töltöm és száraz dunsztban, párnák, paplanok jótékony melegében hagyom kihűlni, ez kb. 2-3 nap.

bodzaszörp cukormentesÍzlés szerint 1:7, 1:6 arányban hígítható, egészséges és nagyon finom szörp lesz belőle.

bodzaszörp cukormentesbodzaszörp cukormentes

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?