Sült paprikás, csirkés tészta, avagy, hogyan fokozzuk a lehetetlent… :)

Sült paprikás, csirkés tészta

Arról csak ódákat tudok zengeni, hogy a sült kápia paprika milyen finom. Nagy kedvencünkről a sült paprikás tésztáról már írtam, ahogy arról is beszámoltam, hogy ez az étel, így a szezonban sokszor kerül az asztalunkra… Hiába no, szeretjük a tésztát és szeretjük az igazán ízletes étkeket 🙂

Most egy kicsit tovább fokoztam az élvezetet, igen, mert még mindig lehet fokozni… főleg, ha a sült paprikás tésztáról van szó 🙂 Elmondom, mert úgysem találnátok ki, Párom kedvébe akartam járni vele, így egy kis húsfélével egészült ki a sült paprikás feltét. Hát, nem bántam meg, nagyon jól pásszolnak, ahogy kedvenc Nagypapám mondta: úgy pásszolnak ezek össze, mintha mindig is együtt lettek volna! Pedig papám nem is kóstolta a tésztám 🙂 No, a főztömet ette szegénykém, de ez egy másik story, azt hiszem majd egyszer elmesélem…

De visszatérek a tésztához, mert az étel megint hamarabb elkészíthető, mint amennyi idő ahhoz kell, hogy végig olvasd a bejegyzést 🙂 A lényeg, kezd azzal, hogy sütőbe dugsz úgy 1 kg kápia paprikát (kevesebbet nem érdemes, mert ehhez ugyan a fele elég, de hamarosan úgyis repetáznál belőle, a hűtőben pedig lezárt dobozban egy hétig is jól elvan a sült paprika), aztán ahogy itt már részleteztem, süsd meg, hámozd meg.

Sült paprikás, csirkés tésztaHozzávalók: 50 dkg kápia paprika, 30 dkg csirkemell filé, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 1 nagyobb lila hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 10 dkg angol zeller, 2 dl tejszín, 30 dkg penne tészta, 2 evőkanál mogyoró olaj, gyömbér por, só, bors, cayenne bors, 2-3 ág friss kakukkfű, tálaláshoz egy kevés reszelt parmezán

Ahogy már fentebb említettem, az egészet azzal kezdjük, hogy a paprikát megsütjük, így. Ha a paprika megsült, feltesszük a tésztának a vizet, mert nagyjából így egyszerre lesz kész minden.

A szalonnát apró vékony csíkokra vágtam, és az olajon elkezdtem sütni, amikor zsírját engedte, ment hozzá a vékonyra szeletelt hagyma és a szintén szeletekre vágott fokhagyma. Ha ez a triumvirátus szépen összebarátkozott a serpenyőben, mehet hozzá a csíkokra vágott csirkemell, só és a fűszerek társaságában. A csirke után közvetlenül az angol zeller darabkákat is hozzáadom. Ha még nem mondtam volna, nagy serpenyőt használj 🙂

Amikor a csirke csíkok megsültek, hozzáadom a csíkokra vágott sült paprikát, majd az egészet felöntöm a tejszínnel és összeforralom. A sós vízben megfőtt tésztát leszűröm, de a főzővizéből felfogok egy bögrényit, ha sűrű a mártás ebből érdemes ízlés szerint hozzá tenni.
A tésztát beleforgatom az elkészült sült paprikás, csirkés, fokhagymás – soroljam? 🙂 mártásba és kevés reszelt parmezánnal kínálom.
A fotókon nincs parmezán, hogy jól látszódjon a lényeg 🙂

Sült paprikás, csirkés tésztaNos, valahogy így lehet fokozni azt, amit lehetetlen… 🙂

Sült paprikás, csirkés tészta

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?