Nem tudom ki hogy van vele, de engem a nyár a főzésben is inspirál. Annyi szép, színes zöldség, gyümölcs van, hogy igazán élvezet dolgozni velük, az ember fantáziája a színekben is kiteljesedhet…
Ebben a receptben igazából semmi extra nincsen, nincs is igazán recept, hiszen annyira egyszerűen elkészíthető és semmi szabály nincs rá, hogy mit tegyél bele. Tedd bele azt, ami szép színessé, vidámmá teszi ezt a könnyű ebédet vagy vacsorát:)
Egy serpenyőben lepirítottam egy kevés új hagymát, 2 gerezd fokhagymát, majd rádobtam pár szelet sonkát. No igen, azt azért hozzá kell tennem, hogy itt bizony igazi sonkáról beszélünk, házilag füstölve, tehát az íze már-már botrányos és tényleg nagyon kevés elég belőle, hogy megbolondítson egy spagettit, így nem nehezítve el az ételt, maradnak dominanciában a zöldségek, nekem ez volt a célom.
Aztán került bele egy kevés zöld paprika, majd sárga paradicsom, hogy tényleg tobzódjunk a látványban is. Majd a kifőzött spagettivel összeforgattam, sóztam, borsóztam és a legvégén megszórtam friss lila bazsalikom levéllel, amit csak úgy kézzel összetépkedtem kicsit…
Ez jutott róla eszembe már főzés közben:
Kosztolányi Dezső:
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
