Sárga paradicsom lekvár

sárga paradicsomlekvár

Az Anyukám szerint bolondabb már nem leszek, a Párom szerint közeleg a vég, amikor már majd nem tudok mit kitalálni… No, mindketten tévednek, Nektek megígérem a lekvárok/befőzések között sem ez lesz a legelvetemültebb, aminek egyébként csak a neve fura, hiszen a paradicsom nevezhető gyümölcsnek, a sárga paradicsom kifejezetten édeskés, akkor miért ne lehetne lekvár? 🙂

Írtam már a paradicsomi állapotokról kis konyhámban, de arról nem hányféle paradicsom fordult meg mostanában a kezeim között. A teljesség igénye nélkül volt: hagyományos befőző (az az igazi, jófajta repedt tetejű:)), Lucullus, San Marzano (a legjobb aszalni valónak-köszönet érte Böbének, aki addig túrt a világhálón, amíg ezt kiderítette), Kecskeméti félmagas (biztos nem ez a hivatalos, de így vettem a palántát), Soprano, Ranger F1, koktél, sárga koktél, ökörszív, stb. Egyébként itt találtam egy jó kis listát, ebből azonosítottam én is egyet, kettőt. Sajnos amikor a legnagyobb létszámban tartózkodtak nálam ezek az apró kis csodák . no, némelyik nem is olyan apró, volt köztük fél kilót önmagában meghaladó példány is – elfelejtettem masina elé sorakoztatni őket… Pedig szép kép lett volna 🙂

sárga paradicsomlekvár

Szóval, ha erjedt volna a paradicsom, mondhatnánk, hogy fejembe szált a gőz, de nem csak gondoltam ha már tonna szám főzöm a lekvárt, miért ne adjak egy esélyt, ezeknek a helyes kis sárga gömböcskéknek, mi amúgy is gyümölcsként, marokszám eszegetjük, csak úgy magában…

sárga paradicsomlekvárNem mértem semmit, ízre, érzésre tettem bele a hozzávalókat, így konkrét recept nincs, csak úgy nagyjából… Tessék kísérletezni:)

Hozzávalók:
Kb. 1 kg sárga paradicsom, 3-4 csillagánizs, 4-5 szegfűszeg, 2 fahéj rúd, 4-5 evőkanál nád cukor, pár csepp citromlé, 1/2 tasak 3:1 zselésítő

Összefőztem, a zselésítő a tasakon szereplő utasítás szerint ment bele, pürésítés után, száraz dunsztban pihent két napot, majd két nap alatt elfogyott az első üveg 🙂sárga paradicsomlekvár

Pin It

Vélemény, hozzászólás?