Első süteményverseny az Európai Karácsony – Adventi Csokoládéfesztiválon

Európai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál

Stílusosan indult a december, egy süteményversennyel 🙂
Az alábbiakban képes beszámolót olvashattok vagy talán inkább nézhettek meg a XXI. alkalommal (ebből másodszor Magyarországon) megrendezett Európai Karácsony – Adventi Csokoládéfesztivál rendezvényről, melynek Kőbányán a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ adott helyet.

Önző módon először az Európai Karácsonyhoz kapcsolódóan megrendezett Adventi Csokoládéfesztiválról mesélek, mivel ebben volt az én Gluténmentes csupa csoki tortám érintett. No és mert ez volt az első sütiverseny, nemcsak nekem, de a fesztiválnak is. Illetve mesélnék, ha nem ez lett volna az első ilyen jellegű verseny amiben a valóságban is részt veszek, cukrászokból álló zsűri előtt 🙂 Zabszem sem fért volna sehova, így szépen csendben (én, csendben, ugye hogy ez mindent elmond) ücsörögtem a teremben, ahol le kellett raknunk a sütiket, és vártuk a ZSŰRIT. Mivel ez egy amatőr verseny volt, azért próbáltam egy-két sorstárssal beszélgetni, kiveséztük ki mit hogy készít el 🙂 Advent jegyében egy picit a külsejét megváltoztattam a tortának, így nézett ki, még itthon a napsütéses konyha asztalon:
Európai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál
Aztán így, ahogy a zsűri elé került:
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválA többiek a következőkkel indultak:
Boda Tamás – A legcsokisabb csokitorta
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválNagyon helyes fiatal srác, személy szerint én csak gratulálni tudok a tortájához, nekem nagyon tetszett!
Kern-Márton Zsuzsa – Kókuszos csokicsoda
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválNálam simán Zsuzsa tortácskája volt a befutó, bár nem kóstoltam, de ahogy elmesélte, biztos hogy nagyon finom és szerintem nagyon gusztusos, olyan igazi kis csoda 🙂 Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy várakozás közben elkápráztatott a formai tortáinak a képével, amik egészen egyszerűen fantasztikusak!
Bódis Orsi – Olívabogyós-diós brownie
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválNos, ez az a süti, amit meg kell hogy süssek, ki kell hogy próbáljak, mert valami fantasztikusan finom volt!
Gellért Istvánné – Margit szelet
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválSajnos erről a sütiről nincsenek információim, készítőjével nem sikerült beszélgetnünk.
Nagy Noémi – Peti tortája
Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválSajnos nem egy túl jól sikerült fotó, de a torta nagyon finomnak nézett ki! Mint kiderült, nemcsak annak nézett ki, de az is volt.
Nagy Gézáné – Mézes zserbó
Sajnos nem sikerült a fotóm! Nagyon sajnálom, mert tényleg szép zserbó volt, csak úgy kellette magát a tálcán…
További képeket itt találtok:
Szóval így heten, mint a gonoszok vártuk a zsűrit. Mikor megérkeztek, minket kitessékeltek, ez jó alkalom volt a nézelődésre. Ekkor már ok sem volt az izgalomra, hiszen már az ő kezükben volt a sütik sorsa, illetve a villa 🙂
Nem borzolom a kedélyeket, elég, hogy a mienk borzolódott az eredményhirdetésig, ahol már a közönség, a vendégek is megcsodálhatták alkotásainkat.
Ahogy a zsűri elnöke köszöntőjében elmondta, aki itt volt mindenki nyert, hiszen leküzdve saját gátjait a nyilvánosság elé tette a sütijét, szakértőkre bízta annak megmérettetését.
A zsűri elnöke és a sütik a díjkiosztón:
Európai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál
A végeredmény:
I. Peti tortája
II. Csupa csoki – gluténmentes tortám
III. Olívabogyós-diós brownie
Ezúton is gratulálok az I. díjhoz, a helyszínen nem volt lehetőségem.
A kíváncsiak kedvéért elmondom, egy Szamos ajándékcsomag volt a díj, és egy nagyon szép oklevél, ami már itt van a falon, mert büszke vagyok rá! 🙂
És akkor még a rendezvényről, ez már inkább képes beszámoló:
Az Európai Karácsony tulajdonképpen egy nemzetközi diáktalálkozó, mely XXI. alkalommal kerül megrendezésre és az idei éveben a budapesti Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola kapta a szervezést. A rendezvény elsősorban egy a különböző európai országokból érkező diákok és tanárok számára megálmodott találkozási és tanácskozási lehetőség, mely nem véletlenül a vendéglátásban oly fontos Adventi időszakra esik. Lehetőséget biztosít a különböző kultúrák szokásainak, karácsonyi tradícióiknak és nem utolsó sorban a témakörhöz kapcsolódó gasztronómiának a bemutatására, megismerésére.
Magyarországot a rendezvényen Budapest és Szeged képviselte.
Bővebb beszámolót a rendezvényről itt olvashattok.

A fesztiválon 14 ország képviselői mutatkoztak be karácsonyi ízeikkel, karácsonyfájukkal, helyenként népviseletükkel:

Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál

Európai Karácsony - Adventi CsokoládéfesztiválEurópai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál

Pin It

2 hozzászólás a(z) “Első süteményverseny az Európai Karácsony – Adventi Csokoládéfesztiválon” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?