Szerettétek azt a bizonyos sárga csomagolópapíros boci nyomatú tejkaramellát, amit nagyon régen lehetett kapni? A nagyon régen az tényleg úgy 20 éve ettem utoljára, én imádtam. Puha volt, a közepe majdnem krémes…

A bocison (azt hiszem annak krowka volt a neve) volt egy másik, ami apró kockákban volt csomagolva és vagy kimérve vagy zacskóba csomagolva lehetett kapni. Hmmm, régi szép idők 🙂 De itt a megoldás, most már ezt sem kell nélkülözni! 🙂

Legnagyobb bánatomra sokáig hiába próbálkoztam házilag az előállításával, soha nem sikerült. Mindig lett belőle valamilyen karamell képződmény, ami mindig el is fogyott, de most ez a változat már másodszor is ugyanazt az eredményt hozza, így már le is merem írni 🙂
Tényleg kellett egy jó adag kitartás hozzá, de végül sikerült a számomra tökéletes megoldást megtalálnom… Vagy csak épp jó időben fogtam neki, mert tény, hogy több esetben nem volt türelmem hozzá és bizony sokszor lett krém belőle…
Az előzőt kicsit vastagabbra hagytam, abban a formában is nagyon ízletes, de most ezek az apró falatok nyertek nálunk, így ilyen kis vékony, apró kockában, pont egy falatnyi boldogság 🙂

Hozzávalók: 25 dkg cukor, 1,5 dl tej, 2 dl tejszín (nem UHT), 1 evőkanálnyi vaníliás cukor

A folyamat egyszerű, de hosszú.
A lábasban összekevertem a hozzávalókat és alacsony hőmérsékleten sűrűn megkeverve elkezdtem melegíteni. Nekem kerámialapos a tűzhelyem, ott a 1,5 fokozaton kezdtem, amikor megjelentek az első forrásra utaló jelek, levettem 1-esre. És kevergettem és vártam 🙂 Már kb fél órája készült, amikor javában fortyogott és végre kissé elszíneződött.

Ezután még legalább fél órát tettem vettem a tűzhely körül, sűrűn megkeverve és vigyázva nehogy odakapjon, mert egy órányi főzés után bizony már rendesen puffogott és a színe is kezdett hasonlítani arra amit vártam… Így úgy döntöttem, most minden figyelmem ennek szentelem, sűrűn kavargattam és visszavettem a hőkapcsolót 1,5-re így újabb 10 perc után már az állaga is sűrű volt, a színe is szép, valamint az időközben a kanálról a hideg mosogatóra cseppent csöppecske is azonnal szilárdnak mutatta magát. (ez ugyan véletlen volt, de jó módszer, legközelebb is alkalmazni fogom, végtére a lekvárt is hideg tányérral ellenőrizhetjük 🙂 )

Amikor késznek ítéltem, folpackkal bélelt edénybe borítottam

Majd a konyhapulton hagytam kihűlni. Ezt nagyjából 3-4 óra alatt tette meg, de erőt vettem magamon és nem nyúltam hozzá, a láboskában maradt morzsákat minőség ellenőriztem 🙂
A tálból kivéve szeleteltem, amit érdemes éles, nagy késsel végezni, kevésbé törik!

Hát, mit ne mondjak, ez az adag nem tartott sokáig…

Jöhet a következő! 🙂