Köles-körözött, vagyis van étel tej nélkül is :)

Köles-körözött

Tejmentes életem újabb fordulópontja, vagy inkább gasztronómiai kihívása a körözött elkészítése volt. Mivel mindig is kedvenc reggeli vagy vacsora kencéim közé tartozott, így be kell vallani nagyon hiányzott… Egy vegán barátom hívta fel a figyelmem a köles-körözött létezésére…

Óvatosan futottam neki a feladatnak, hiszen én már a “sima”, tehát nem juhtúróból készült körözöttért sem rajongtam, nekem Édsanya által készített volt az etalon, amibe a juhtúró mellé krémsajt is került. No, ezek után egyek vegán körözöttet, aha… 🙂

De bármennyire voltak kétségeim, a hiányérzetem nagyobb volt, így elkészült és azóta sorozatban gyártom 🙂 Nagyon finom, olyanok is élvezettel fogyasztják, akik egyébként ehetnének normál körözöttet is, megfertőztem vele a környezetem 🙂 Ráadásul a köles egészséges, lúgosító,fogyasztása ajánlott!

Köles-körözöttHozzávalók: 1 bögre köles (az én bögrém 2,5 dl de nincs nagy jelentősége a mértékegységnek), 2,5 bögre víz, kávéskanál só, 2-3 csepp citromlé, 1 közepes lila hagyma (vagy tavasszal újhagyma, medvehagyma), 2 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál kókuszolaj, bors, kömény ízlés szerint

A kölest a két és félszeres mennyiségű vízben felteszem főni, hozzáadom a sót. Teljesen puhára főzöm, az sem baj ha kicsit szétfő. Amikor megfőtt hagyom langyosra hűlni, majd beteszem a késes robotgépbe, hozzáadok minden hozzávalót és alaposan összekeverem vele. Ha nem érzed elég krémesnek, a kókuszolaj mennyiségét óvatosan lehet növelni.
Készíthető úgy is, hogy a kókuszolaj helyett egy jó púpos evőkanál növényi margarint teszünk hozzá, én mindkét változatot szeretem, eleinte margarinosat csináltam, mostanában ez a kókuszolajos ízlik jobban.

Köles-körözöttIgazi csemege és uzsonnára is remekül csomagolható, nem savanyodik meg az iskolatáskában sem 🙂

Köles-körözött

Pin It

Vélemény, hozzászólás?