Tejmentes palacsinta

Tejmentes palacsinta

Már több mint fél éve nem fogyasztok tejet és tejterméket, így időszerű volt elgondolkoznom a vizes palacsinta receptjén, leginkább azért, mert mandulatejből nagyon finom palacsintát lehet gyártani, de kicsit luxusnak érzem növényi tejjel készíteni a tejmentes palacsinta hegyeket 🙂

Bevallom túl sokat nem kellett gondolkodnom, Nagyim mindig szódavízzel készítette a palacsintát, így csak a helyes vagyis számomra megfelelő arányokat kellett megtalálnom. Szóda- vagy ásványvíz eddig is került a palacsinta tésztámba, mostantól viszont csak azzal készül.
Ez egy viszonylag nagy adag, 40-50 palacsinta készül belőle, függően a sütő méretétől, valamint, hogy ki mennyire csinálja vékonyra a tésztát. Nálunk mindig kerül a fagyasztóba is pár darab, ami később levesbetétként (például paradicsomleves) vagy épp töltött palacsintaként (például hortobágyi) kerül az asztalra.

Tejmentes palacsintaHozzávalók: 1 kg liszt (BL55), 4 tojás, 1,5 liter szódavíz, 1,5 dl olaj (én szőlőmag olajat használok), csipet só

A tojásokat kikeverem az olajjal, majd folyamatos keverés közben felváltva adagolom bele a lisztet és a vizet. Az utolsó adag liszt után már figyelek a víz mennyiségére, általában ilyenkor még úgy 2-3 dl van az üvegben. Ha elérem a megfelelő palacsinta tészta állagot, fél órára félreteszem pihenni. Ez egy fontos lépés, mivel a lisztnek idő kell, hogy feldolgozza a vizet, felvegye a megfelelő mennyiséget. Amikor letelik a kb fél óra (nem baj, ha több) akkor újra beállítom a megfelelő sűrűséget vízzel, és csepp olajjal megkent palacsintasütőben kisütöm.
Nem felejtettem ki, én sosem teszek semmilyen édesítőt vagy cukrot a palacsinta tésztába, mivel így felhasználhatom édes és sós palacsintaként is, valamint a cukortól jobban ragad(hat) sütéskor.

Tejmentes palacsintaEzzel a módszerrel tökéletes állagú palacsinta tészta készíthető, nem fog kiszáradni, nem törik másnap vagy fagyasztás után!

Mivel én nagyon szeretem a nutellás palacsintát, így nem véletlen fotóztam mellé a DM-ben kapható vegán mogyorókrémet, ami nem tartalmaz semmilyen tejszármazékot, így nyugodtan fogyasztható a tejmentes diétában, ráadásul finom is 🙂

Tejmentes palacsintaTejmentes palacsinta

Pin It

Vélemény, hozzászólás?