Vegán hamburger pogácsa

Nem, még mindig nem vagyok vegán, de szeretem a zöldséget és nagyon szeretek kísérletezni. Változatosan enni is szeretünk és épp ezért nem eszünk minden nap húst 🙂

Nem határoztunk el tudatosan semmit, de egy-két húsmentes nap, egy-két halas nap szinte minden héten van nálunk 🙂 Én egyébként is azt vallom, hogy a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás alapja a változatos, sokoldalú étrend. Ráadásul így tényleg nem lesz unalmas az étkezésünk 🙂
De térjünk vissza a vegán burgerre. Eddig amit kóstoltam, szinte mindegyik gabona alapú volt, leginkább a búza kolbász valamilyen feldolgozott formája. Ez jelen helyzetben nem megfelelő nekem, mindenképp gluténmentes burger volt a cél, hiszen további terveim is vannak vele 🙂

Annyira jól sikerült, hogy az én burger rajongó P-m, egymás után kettőt is megevett, méghozzá igazán jóízűen 🙂 Azt hiszem nem ennél nagyobb dicséret nem kell 🙂

Vegán burger pogácsaHozzávalók: 20 dkg vörös lencse, 2 duci padlizsán, 2-3 púpos evőkanál sárgaborsó liszt, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál worcestershire szósz, 1 kávéskanál füstölt pirospaprika
(vörös lencse és sárgaborsó liszt az ataisz webáruházából)

A vörös lencsét megfőztem dupla mennyiségű sós vízben. A padlizsánt megszurkáltam és 200 fokos sütőben megsütöttem. A padlizsánt szűrőtálban hűtöm ki, hogy jól kicsöpögjön, a lencsét is kihűtöm majd késes betétű robotgépbe teszem. A padlizsánt megpucolom és a magos részét a lencséhez teszem a robotgépbe, hozzáadom a fokhagymát és összeturmixolom. A padlizsán kimaradt részeit késsel apróra vágom (direkt nem pépesítem az egészet, így sokkal finomabb, jobb az állaga), aztán az egészet összekeverem a liszttel és a fűszerekkel és állni hagyom. Őszintén megmondom én előző este készítettem el, másnap sütöttem ki. A pogácsákat kézzel formáztam és kevés olajon serpenyőben megsütöttem.
A kisütött pogácsák fagyaszthatók, felengedés után sütőben vagy mikróban melegíthető.

Vegán burger pogácsaEzt a fantasztikus vegán és gluténmentes hamburger zsemlét pedig a Tündér Tanyán kóstolhatjátok/vásárolhatjátok meg 🙂

Vegán burger pogácsaKülönböző szószokkal érdemes kínálni, én cékla és ananász szószt készítettem hozzá.

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?