Hétvégén a jó idő előcsalogatta a játékos kedvemet és az ilyenkor már nagy mértékben rám törő zöldség utáni vágyakozást. Sajnos a friss zsenge borsóra még várni kell, de a tavalyi termésből még lapul egy kevés a fagyasztóban…
A tálalás annak is szól, hogy van a családban egy kiskorú, aki időnként velünk tölt egy-két napot és irdatlan rossz evő… Az étel a tányérról nagy ritkán fogy el, így bizony néha varázslatra van szükség, ilyenkor készül a gyerek menü 🙂 Jó hangulatban a jobban fogy 🙂
Ebben a zöldborsós csirkében azt szeretem a legjobban, hogy pillanatok alatt elkészül. Gyors és finom, valamint köret nélkül is fogyasztható! Azért én tálaltam hozzá egy kis házi krokettet…
Hozzávalók: 1/2 csirkemell filé (de lehet csirke apró hús is), 30 dkg borsó, 1 közepes hagyma, 1 dl húsleves (alaplé), 2 dl tejszín, só, bors, őrölt szerecsendió, olaj
Krokett: 50 dkg burgonya (vagy maradék krumplipüré), 1 tojás, liszt, amennyit felvesz, forgatáshoz 1 tojás és zsemlemorzsa
A hagymát apróra vágva ledinsztelem kevés olajon, amikor üveges, hozzáadom a csíkokra vágott csirkemellet. Fehérre sütöm, majd felöntöm az alaplével, sózom, borsozom, hozzáadok egy fél mokkáskanálnyi őrölt szerecsendiót és fedő alatt majdnem puhára párolom. Ekkor hozzáadom a fagyos zöldborsót és fedő alatt teljesen puhára főzöm. Amikor a csirke és a borsó is puha, felöntöm a tejszínnel és alaposan összeforralom, a kívánt sűrűségűre.
A kroketthez a krumplit megfőzőm sós vízben, majd összetöröm a krumplinyomóval, hozzáadom a tojást és amennyi lisztet felvesz (kb 10 dkg), sóval, ízlés szerint borssal ízesítem és nedves kézzel, gyors mozdulatokkal megformázom. Lehet egy nagyobb rudat is és késsel felvágni, kinek hogy kényelmesebb.
Felvert tojásba mártom és átszitált prézlibe forgatom, majd forró olajban kisütöm.