Csicsóka fánk – birsalmás cékla chutney

csicsókafánk

Az úgy volt… Már nem emlékszem hogy volt 🙂 Volt egy pár szem birsalmám és egy céklám. Nézegettem őket napokig, de a birsalma nem bírta a konyha melegét vagy a nézésemet és megjelentek az első barnás foltok…

Sütni nem volt kedvem, fakanál után nyúltam, de nem akartam magányra ítélni a birseket, hiszen bírom őket… Így aztán gondoltam egy merészet és összeházasítottam őket a céklával. Ennek a házasságnak akkora sikere lett nálunk, hogy Párom gondolt egy merészet és magával is vitte a friss párost egy szakács versenyre, így kerültek jó barátságba a csicsóka fánkkal. De ez a része egy másik story, arról majd később írok 🙂

A chutneyval tavaly kötöttünk, most már láthatóan hosszú távú barátságot. Igazán megkedveltük ezt az Indiából származó, fűszeres, egyszerre édes és savanykás, sőt sokszor csípős kiegészítőt, ami nagyon sokféleképpen elkészíthető és remek kiegészítője akár húsoknak, akár sajtoknak, de akár egy olyan egyszerű ételnek is, mint a csicsóka fánk.

birsalmás cékla chutneyHozzávalók: 45 dkg cékla, 20 dkg birsalma (tisztított súly), 20 dkg lila hagyma, 1 dl balzsamecet, 3 g koriandermag, 1 mokkáskanál fahéj, 1 mokkáskanál citrombors, 1 mokkáskanál reszelt friss gyömbér, 10 dkg nádcukor

A céklát és a birsalmát megfőzzük bő vízben.
A hagymát apró kockára vágva a cukorral világosra karamellizáljuk egy lábasban

birsalmás cékla chutneyHozzáadjuk a megfőtt és pürésített céklát, a szárazon lepirított koriander magot, és a további fűszereket. A birsalmát 1×1-es kockákra vágjuk és a pürébe forgatjuk, majd hozzáöntjük a balzsamecetet.

birsalmás cékla chutneyÖsszeforraljuk, majd szoba hőmérsékletűre hűtjük és tálaljuk, vagy tisztára mosott üvegekbe töltjük és száraz dunsztba tesszük forrón, ahol hagyjuk teljesen kihűlni.

csicsókafánk

 

Csicsóka fánk

Hozzávalók: 30 dkg csicsóka, 3 g élesztő, 40 dkg liszt, 1 tojás, 1 dl tej, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

A megtisztított csicsókát lereszeljük apró lyukú reszelőn, hozzáreszeljük a fokhagyma gerezdet. Az élesztőt felfuttatjuk a tejben és az átszitált liszthez hozzáadva az élesztős tejet, a tojást, fánk tésztát dagasztunk. Mikor a tészta még nem állt össze teljesen hozzáadjuk a lereszelt csicsókát, sózzuk, borsozzuk. A dagasztás befejeztével, meleg helyen a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát apró fánkszaggatóval kiszaggatjuk és forró olajba kisütjük

csicsóka fánk

 

 

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?