Serpenyős gnocchi – gyors vacsora ötlet

Serpenyős gnocchi

Gnocchi vagy nudli? Ma felvágós hangulatban vagyok, úgyhogy gnocchit készítek 🙂 De tényleg csak ezen múlik, hiszen az olasz gnocchit a nudlinktól maximum az különbözteti meg, hogy míg az utóbbit sűrűbben esszük édesen, a gnocchi sós változatai terjedtek el, különböző szószokkal, mártásokkal esszük…

Tehát, ha tudsz nudlit készíteni, tulajdonképpen tudsz gnocchit is 🙂 És ahogy a mi nudlinknak vagy akár a szilvás gombócunk tésztájának van ezerféle elkészítési módja és aránya az összetevőknek, nos ennek is 🙂 Én azt írom le, amit Velence mellett, kedves vendéglátóinktól tanultam pár éve…

Serpenyős gnocchiHozzávalók:
A gnocchihoz: 1 kg burgonya (az úgynevezett lisztes fajták jók hozzá, sárga héjú vagy főzős burgonyának is mondják), kb. 10-15 dkg liszt, én durum lisztet használtam, 1 tojás sárgája, csipet só – ezenkívül még vagy 10-15 dkg liszt a felületek szórásához
A serpenyőbe: 20 dkg gomba, 20 dkg csirkemell, 20 dkg cserkészkolbász, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, egy kis csokor friss petrezselyem, kevés olaj a csirkehús pirításához

Tulajdonképp itt két út létezik az elkészítéshez, használhatunk készen kapható gnocchit, akkor valóban nagyon gyorsan megvagyunk, vagy készítünk házilag. Természetesen az enyém itthon készült, de megsúgom érdemes egyszerre többet készíteni, kiadagolni és lefagyasztani. Fagyasztás után, még fagyosan forrásban lévő vízben kifőzve tökéletes eredményt kapunk 🙂 De most nézzük, hogyan készül nálam a gnocchi:

Alapja a héjában főtt (mint fentebb említettem lisztes) burgonya. Nos én itt egy picit csalok, ugyanis olasz vendéglátómtól tanulva a burgonyát nem főzöm, hanem a héjában megsütöm, így még kevesebb víz kerül bele és még kevesebb lisztet vesz fel, amitől a tészta könnyű lesz!
Az elkészült burgonyát forrón megpucolom és krumplinyomon átnyomom. Hagyom kicsit meghűlni (kéz melegre), majd hozzáadom a tojássárgáját és 10 dkg lisztet. Gyors, határozott mozdulatokkal keverem össze, gyúrom tésztává. Ha szükséges (krumplija válogatja) adok még hozzá kevés lisztet, de ha csak kicsit ragadós, akkor nem majd formázás közben felveszi még a szükséges mennyiséget. A lényeg, hogy formázható állagú legyen. Kb. 20 percre félreteszem, pihenjen kicsi, ezalatt a liszt is munkálkodik benne, érdemes ezt az időt kivárni.
A tésztát 6 részre veszem, a munkafelületet alaposan lisztezem. Az egyik tésztát magam elé veszem és kb. 2 cm átmérőjű rudat sodrok belőle. Ezt aztán 1,5 – 2 cm-es darabokra vágom egy késsel. Eddig nem sokban tértünk el a nudli formázástól, most jön a különbség, egy villa hátoldalán az egyes darabokat kissé rányomva, átgörgetem. Így kapja meg a végleges gnocchi formát. Lobogó forró vízben valóban csak addig kell főzni, míg feljön a víz tetejére.
Miután kifőztem, picit félre teszem, itt kezdődik a vacsora recept 🙂 És itt el is térek az olasz hagyományoktól, hiszen nem szószban fog elkészülni, hanem pirítva lesz, ami tudomásom szerint arrafelé nem igazán szokványos 🙂

A csirkemellet kockára vágva lepirítom, sózom, borsozom. A gombát is lepirítom, de nem sózom, ne engedjen levet! Ezeket félreteszem, majd a serpenyőbe kimelegítem a kolbászkarikák zsírját és hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, majd a kifőtt gnocchit. Többször megrázva a serpenyőt hagyom, hogy a tészta kissé megpiruljon, ekkor hozzáadom a csirkét, a gombát, összeforgatom, sózom, borsozom és friss nem túl apróra vágott petrezselyemmel megszórom.

Serpenyős gnocchiForrón és frissen tálalom. Jó étvágyat 🙂

Serpenyős gnocchi

 

Pin It

Vélemény, hozzászólás?