
Ismét egy kísérlet és egy kis tanulási folyamat következik… Néha azt gondolom túl bátor vagyok 🙂 De sikerült megoldani, az eredmény pedig minden pillanatnyi kétségbeesésem elfeledtette…
Többször volt szerencsém már a lepényhalhoz, de mindig tányéron érkezett az asztalra 🙂
Tudtam, hogy nagyon finom, tengerparti nyaralások alkalmával szívesen rendeltem, de a maga valóságában eddig csak fotón láttam.
Egyik nap a halas pult előtt ácsorogva megütközött a szemem a lepényhal árán: 299,- ennyi volt kiírva. Rákérdeztem, hogy ezt hogy is kell értelmezni, mire felvilágosított az eladó, hogy hát a “pulton tarthatósági ideje” holnap lejár, így darabja ennyi. Vörös foltos lepényhal. Hmmm, hát, akkor gyere velem halacska 🙂
Így került a konyhapultra ez a szépséges hal, ami azért kicsomagolva nem kis fejtörést okozott:
Meglehetősen kétségbe esett arccal álldogáltam szerzeményem fölött, tudtam, hogy meg kéne nyúzni, meg ki kéne filézni, de azt sem tudtam hol fogjam meg, melyik végén nyúljak hozzá. Ekkor jött a már jól bevált mentő ötlet: Tarka Bárka! Ha hallal kapcsolatban van kérdés, mindig itt nézek szét, és most sem csalatkoztam, felleltem a lapos hal filézésének leírását. Mit leírását, fotókkal illusztrált, konkrét útmutató, annyira jól leírva, hogy úgy álltam neki, és olyan gyorsan varázsoltam szép kis szeletkéket a halamból, mintha mindig ezt csináltam volna 🙂 Ezúton is köszönet érte!
Így már nagyon egyszerűen és nagyon gyorsan elkészült az ebéd, hiszen vékony kis halszeletekről beszélünk, amelyeknek a legjobb a párolás.
Hozzávalók: 30 dkg lepényhal filé, 10 dkg vaj, 30 dkg póréhagyma, só, citrombors
Batáta püré: 50 dkg batáta (édesburgonya), 10 dkg durvára vágott dió, 10 dkg vaj, tej, só
Miután a hal filék elkészültek, sóval és citromborssal fűszereztem őket és kb fél órá állni hagytam.
Addig elkészítettem a püréhez a batátát, amit meghámozva, feldarabolva enyhén sós vízben főztem, a diót pedig száraz serpenyőben átpirítottam. Amikor a batáta puha volt, a krumplipüréhez hasonlóan leszűrtem, forrón összetörtem és vajjal, tejjel kikevertem. A durvára tört pirított dióval tálaláskor szórtam meg.
A vajat felolvasztottam egy serpenyőben és a felkarikázott póréhagymát egyenletesen elosztottam rajta. Mivel a halat párolni szerettem volna rajta, így nem akartam, hogy a vajjal érintkezzen közvetlenül, ezért akkora serpenyőt választottam, amiben a hagyma biztosította ezt.
Nagyjából 5 perc alatt a halszeletek szépen kezdtek kifehéredni, ekkor óvatosan megfordítottam őket és kapott még 5 percet a másik oldal is. Ekkor leemeltem a szeleteket a hagymáról, tányérra halmoztam a vajas hagymát, rá a halszeleteket és egy kis citromot mellé.
Könnyű, diétás ebédnek vagy vacsorának nagyon ajánlom és a Bárkások segítségével a filézés sem ördöngösség. Próbáljátok ki, mert isteni finom fogást varázsolhattok egy kis kísérletezéssel akár magatoknak, akár vendégeiteknek.