Ebben a receptben minden újdonság 🙂 Lekerült a polcról a sok éve ajándékba kapott és eddig csak díszként használt korondi edény, kipróbáltam a batáta édességét a savanyú káposztával párba állítani és nyúl húst sem sütöttem még így, mindent bele módszerrel…
Tulajdonképpen blogkóstolóra készült a recept, Konyhalál blog háziasszonykodik a 14. fordulóban, és a Rizsázzunk blogot sorsolta nekem kóstolásra. Jártam már ezen a blogon, szívesen olvasom a receptjeit, de még soha nem készült semmi innen… Amikor megláttam a sorsolási eredményt egyből tudtam, hogy kedvenc rovatomból az “Apa főz”-ből fogok választani 🙂 Ahogy bogarásztam a jobbnál jobb ötletek között, megakadt a szemem a cserepes csirke recepten, és beugrott, hogy én kb. 5 évvel ezelőtt kaptam egy nagyon kedves kolléganőmtől egy korondi edényt, aminek rettenetesen örültem, de valamiért még sosem próbáltam ki… El is határoztam, hogy bármennyire csábítanak más receptek is az oldalról (majd még sort kerítek egy kettőre az biztos!), de most bizony cserepezni fogok!
Itt az én gyönyörűséges edényem, amiről most már elmondhatom nemcsak szép, de nagyon praktikus is 🙂
A receptben szereplő tanyasi csirke nem férne el benne, az amolyan igazi max. 4 személyes edény, de végül nem csirkét szuszakoltam bele, hanem tanyasi nyulat, mert az akadt a kezembe a fagyasztóban való kutakodáskor… Az eredeti receptben is édesburgonya szerepel, de annyira rég szerettem volna savanyú káposztával egybesütni és tudom, hogy a nyúl húsnak jól áll a savanykás íz, hogy ezzel párosítottam. De mind az ötletért, mind a cseréptálamra való emlékeztetésért nagyon hálás vagyok!
Hozzávalók: 4 db nyúl lapocka-comb darab, 60 dkg édesburgonya, 25 dkg savanyú káposzta, 1 paprika, 1 paradicsom, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 kicsi fej hagyma, 175 g tejföl, só, bors, majoránna, szerecsendió virág, víz
Az édesburgonyát meghámoztam és kockákra vágtam, a hagymát apróra vágtam, míg a paprikát nagyobb darabokra, a paradicsomot karikákra.
A tál aljába került az édesburgonya fele, rá a hagyma, majd a savanyú káposzta, arra a paprika, paradicsom és az édesburgonyával zártam a sorozatot.
A húst előre lesóztam, így én sót magába az ételbe már nem tettem, mert a káposztának is van sóssága. A nyúl darabokat elrendeztem a tetején, kicsit lenyomkodva az egész tartalmat, majd megszórtam borssal, majoránnával, és felöntöttem vízzel, annyira, hogy a nyúl aljáig érjen a víz. A víz szépen elrendezte a fűszereket is mindenfele, ekkor bedugdostam a fokhagyma gerezdeket a husik közé és a szerecsendió virágokkal is így jártam el (a fotózás után 🙂 )
Figyelem! A szerecsendió virágnak nagyon intenzív az íze. Én ugyan hármat tettem bele, de ha még nem kísérleteztél vele, nem ismered akkor ehhez az adaghoz a képen látható méretű virágból egy is elég. Ha nincs szerecsendió virág kerülhet bele helyette 2-3 rozmaring ág.
Az egészet lefedtem és 160 fokra állított hideg sütőbe tettem, ahol két órát süldögélt. Utána levettem a fedőt, ráborítottam a tetejére a tejfölt és visszatettem a sütőbe nagyjából 20 percre. Aztán elzártam és bent hagytam a sütőben, kihasználva azt ami a cserépedény nagy előnye, a meleg sütőben melegen tarja az ételt jó sokáig…
Tálaláskor levettem a húsokat és kicsit összeráztam a tartalmat, hogy mindenből jusson mindenhova.
Nem tudom szavakkal visszaadni az íz orgiát, de azt megígérem, nem kerül vissza arra a magas polcra ez az edény 🙂