Gyors, olcsó és nagyon egyszerű. Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorám következik, amikor egyrészt majdnem üres volt a hűtő, másrészt úgy igazán magam sem tudtam mit szeretnék enni 🙂
Biztos mindenki ismeri az érzést, amikor kéne valami vacsorára, de nem jön az ihlet, vagy épp semmi “normálisat” nincs kedve enni. Ehhez nálam most hozzájárult, hogy vizsga előtti napokat élek (szombaton szakvizsgázok, remélem drukkoltok majd 🙂 ) így épp nem annyira foglalkozok a vásárlással, ráadásul hó vége is van… á, nem sorolom a lényeg a hűtő sem a lehetőségek kánaánja 😀
A hajdinát szeretem és sokszor használom zöldséggel vegyítve köretnek (pl. itt is) ez adta az ötletet.A zabtejszín pedig olyan, mint a mentes időszak előtt a tejföl volt, mindig kell, hogy legyen itthon 🙂
Természetesen ez elkészíthető bármilyen más növényi tejszínnel is, ki mit szeret.
Hozzávalók: 0,5 kg sárgarépa, 20 dkg hajdina, 4 dl zabtejszín, 2 evőkanál tápióka keményítő, 1 teáskanál citromlé, só, bors, szerecsendió, csipet őrölt kardamom mag, a tetejére 10 dkg növényi sajt (vagy akinek belefér 24 hón túl érlelt sajt), víz
A hajdina az Ataisz webáruházból származik.
A recept roppant egyszerű. A hajdinát megmosom, lecsepegtetem. A kerámia edény aljába tettem kb fél dl vizet, beleszórtam a felét a hajdinának. A zabtejszínt elkevertem a citromlével és a fűszerekkel, hozzáadtam a keményítőt és a felét ráöntöttem a hajdinára. A meghámozott és felkarikázott répának a majdnem fele volt a következő réteg. Aztán ismét hajdina, rá répa, majd a tejszín másik fele. A tetejére répakarikák kerültek és a sajt.
Az edényt lefedtem és 180 fokos sütőben 25 percig sütöttem, utána grill fokozaton kicsit még fedél nélkül pirítottam.
Remek vacsorám volt belőle, de köretnek is kiváló, a maradék mellé ma sütök valamit…