
A mézeskalács sütés egyik velejárója nálam, hogy mindig marad egy kis tészta, amit már nem akarok kiszaggatni formára, vagy mert mindenből megvan a kellő darabszám, vagy mert meguntam 🙂
A mézeskalács sütés egyik velejárója nálam, hogy mindig marad egy kis tészta, amit már nem akarok kiszaggatni formára, vagy mert mindenből megvan a kellő darabszám, vagy mert meguntam 🙂
Még mindig születésnap, elérkeztünk a tortához 🙂 Természetesen az alapja most is piskótatekercs, de most Charlotte készült belőle, méghozzá P. új kedvencével karamellel. Őszinte leszek, nem gondoltam, hogy ennyire finom lesz a végeredmény 🙂
Nem szeretem a tömeget, nem szeretem a temetők hangulatát. Én magamban, a magam módján szeretek emlékezni. Nagymamámra például most ezzel a süteménnyel.
Bár még augusztus van, de reggel ma amolyan őszi hangulatot idézett nálunk… Bár eredetileg nem szándékoztam sütni, a kissé hűvösebb idő, a borongós időjárás mégis a konyhába csábított.
Amolyan kicsit ünnepi, kicsit ráérős hosszú hétvégére való édesség, bár nekünk annyira ízlett, hogy tartok tőle nem fogjuk kivárni a következő több napos ünnepet, amíg tart a körte bizony készülni fog még belőle…