Sonkás pogácsa

sonkás pogácsa

Mindig felmerül a kérdés így Húsvét után, hogy mi legyen a sorsa a megmaradt sonkának, tojásnak? Részben nem is értem ez miért kérdés, hiszen mindkettő remekül felhasználható számos ételhez, másrészt élvezettel ötletelek persze én is 🙂

A tojás valóban rövidebb ideig tárolható, de számos rakott ételhez vagy kenőkéhez felhasználható (itt), muffinba is rejthető (itt), illetve remek pörkölt is készíthető belőle.
A sonka tulajdonképp ennél is sokrétűbb. Először is remekül tárolható vagy fagyasztható (ahogy a főzőleve is, isteni bableves lesz belőle később), de hűtőben is jól elvan egy hétig is akár, így már elfeledjük a sonka sokkot és hétvégére készíthetünk belőle valami finomságot 🙂 Kedvencek közé tartozik nálunk a sonkás tészta (itt), de ebből is készülhet a hétvégi reggelihez kence vagy remekelhet egy sonkás tojásban. Ha marad egy nagyobb darab, abból sült sonkát is készíthetünk, de apróra vágva vagy ledarálva kerülhet rakott zöldségbe is. Tölteléknek is kitűnő lehet különböző zöldekkel megbolondítva például egy tészta batyuba (itt) vagy akár egy rétesbe is (itt), de szeretjük a sonkás palacsintát (itt) is 🙂 Ó, azt hiszem sokáig tudnék még ötletelni vele, a blog keresőjébe ha beírod a sonka szót, az eddigi ötleteimet megtalálod 🙂

Az idén kicsit furcsán alakult a Húsvét nálunk, én előtte dolgoztam P. pedig az ünnep alatt, így extra nagy sütés főzés nem volt. Szombat este Édsanyánál sonkáztunk, vasárnap és hétfőn pedig csak laza vacsorával vártam haza P.-t. No, azért a bárány megsült, majd hozom is a receptjét, de a pogácsa majdnem lemaradt… Szombat este kérdezte P., hogy az idén nem is lesz pogácsa? 🙂 Ekkor jutott eszembe, hogy akkor hétfőre csinálok pogácsát, de én bizony elrejtek benne egy keveset a maradék sonkából, hiszen így egy levessel már meg is oldottam az est ebédünket 🙂
A pogácsánál a kolbászos pogácsa receptjét vettem alapul, csak glutén- és tejmentesítettem.

sonkás pogácsaHozzávalók: 30 dkg főtt burgonya, 20 dkg zabpehely liszt (GM), 15 dkg köles liszt, 2 evőkanál kacsazsír, 1 dl langyos víz, 2 dkg élesztő, 2-3 teáskanál só (a sonka sósságától függően), 15 dkg sonka, a tetejére 5 dkg reszelt sajt, a másik felére újhagyma karika került.

A burgonyát összetörtem, az élesztőt elkevertem a langyos vízben és a burgonyához adtam, a kacsazsírral együtt. A liszteket összekevertem, belekevertem a sót és hozzáadtam a burgonyához, majd összedolgoztam (vagyis a dagasztóval összedolgoztattam) A sonkát apróra vágtam és száraz serpenyőben egy picit átpirítottam. A kisült zsiradékkal együtt a tésztához adtam és beledolgoztam.
Konyharuhával lefedve 30 percig hagytam pihenni. Liszttel megszórt deszkán ujjnyira nyújtottam és pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Sütőlemezre raktam, újabb 20 percet pihent. Ekkor megkentem egy kevés tojássárgájával a tetejét (elhagyható) és megszórtam a felét reszelt sajttal a másik felét karikára vágott újhagymával. Aki eheti a sajtot, keverje össze újhagymával és vegyesen szórja, úgy még finomabb 🙂
200 fokra előmelegített sütőben, 20 perc alatt megsül.

sonkás pogácsaSok más mellett erre is tökéletes egy kis sonka maradék 🙂

Pin It

Vélemény, hozzászólás?